Halmosi Péter angol ajánlatai

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.08.31. 01:03
Címkék
Néhány nap leforgása alatt két válogatott labdarúgóját is eladta a DVSC-AVE Ásványvíz csapata, és híreink szerint Igor Bogdanovics és a parádés formában futballozó Halmosi Péter is külföldre készül.

A Manchester United elleni Bajnokok Ligája-selejtező nem csupán a Lokinak jelentette a búcsút, hanem Kerekes Zsombornak is: a támadó Hollandiába, a Willem II együtteséhez igazolt, méghozzá két esztendőre. Hosszabb útra és kalandra vállalkozott hétfőn Böőr Zoltán, a középpályás ugyanis a török élvonal újoncához, a Vestel Manisasporhoz kötelezte el magát három évre.

Ez talán még beleférne, hiszen a DVSC vezetői időközben az érkezők listáját is bővítették: négyéves szerződést kötöttek a Brazíliában született, de német állampolgársággal rendelkező Franciel Rodrigo Hengemühlével. A korábban az Eintracht Frankfurt szerelését is magára öltő támadó azok után egyezett meg a debreceniekkel, hogy a múlt heti próbajáték során bizonyította, helye van a csapatban. A beilleszkedésre bőven lesz ideje az ilyenkor szokásos papírmunkát már elintéző, Magyarországra valószínűleg ma visszatérő játékosnak, hiszen a piros-fehérekre legközelebb csak két hét múlva vár tétmérkőzés: szeptember 15-én az UEFA-kupa-selejtező keretében a Sahtar Doneck vendégei lesznek.

Könnyen megeshet, hogy igor Bogdanovics már nem utazik el Ukrajnába. A szerb-montenegrói támadó tudniillik Böőr Zoltán példáját követve Törökországban folytathatja pályafutását - ma aláírhatja szerződését az őt kitartóan csábító Genclerbirligihez.

Ugyanez a helyzet az információink szerint három (!) Premier Leagues csapat érdeklődését is kiváltó Halmosi Péterrel (úgy tudjuk, mindhárom szigetországi klub elfogadhatónak találta az összeget, amit az ezekben a napokban a Málta, illetve a Svédország elleni világbajnoki selejtezőre készülő középpályás játékjogáért cserében kérnek), miként a francia és olasz egyletekkel hírbe hozott Éger László és Máté Péter is ma tudja meg: megy vagy marad.
De mint az elején említettük, a kiárusítástól nem kell tartani, ugyanis a debreceni elöljárók állítják, a Halmosi Péter, Igor Bogdanovics, Éger László, Máté Péter négyesből csupán egy labdarúgótól válnak meg. ---- B ---- N
Legfrissebb hírek

Schäfer András: A második félidőben szörnyen játszottunk

Magyar válogatott
55 perce

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
1 órája

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
1 órája

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
8 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
8 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
8 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
8 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik