Rendhagyó rajt Walesben

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2005.09.17. 00:00
Címkék
Rendhagyó módon kezdődött a Brit Rali 61. kiírása, a walesi vidék esőhöz szokott közönsége ugyanis szinte szikrázó napsütésben, helyi szinten kánikulának számító, húszfokos "hőségben" élvezhette a világ legjobb ralisainak küzdelmét.
Sebastien Loeb két szakaszt azért megnyert pénteken (Fotó: Dppi)
Sebastien Loeb két szakaszt azért megnyert pénteken (Fotó: Dppi)
Sebastien Loeb két szakaszt azért megnyert pénteken (Fotó: Dppi)
Sebastien Loeb két szakaszt azért megnyert pénteken (Fotó: Dppi)
Sebastien Loeb két szakaszt azért megnyert pénteken (Fotó: Dppi)
Sebastien Loeb két szakaszt azért megnyert pénteken (Fotó: Dppi)
Aztán maga a verseny is rendhagyó módon indult, már ha az összetettben toronymagasan vezető Sebastien Loeb első két szakaszon elért második helyét annak számítjuk. "Az első gyorson folyamatosan változott a terep, itt még nem hibáztunk, de egy-két kanyar előtt hezitáltam, és ez lelassított. A második etapon aztán nyolc kilométer megtétele után megcsúsztunk, és nem tudtam jobbra kormányozni a kocsit. Leállt a motor, legalább tíz-tizenöt másodpercet veszítettünk" - magyarázta a Xsara WRC-t kormányzó francia, akit előbb Marcus Grönholm, majd az első nap meglepetésembere, Harri Rovanperä előzött meg a fent említett szakaszokon.

Loeböt ugyanakkor segítette a bajnokok szerencséje, a második gyorson Grönholm Peugeot-ja meghibásodott ("Egyszerűen nem fogott a fék, csak a kézifékre hagyatkozhattam"), és a finn csak a 24. helyen ért be, az összetettben - amelyben Loeb átvette a vezetést - pedig a 19. pozícióba esett vissza.

Nagyjából erre volt szüksége a címvédőnek, gyorsan megnyerte a következő két szakaszt, és bár attól távol állt, hogy bebetonozza magát az első helyen, a finisnek sokkal nyugodtabban vághatott neki, mint ahogyan állt a nap elején.

BRIT RALI

Abszolút sorrend 6 gyorsasági után: 1. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, Citroën Xsara WRC) 1:18:12, 2. P. Solberg, Mills (norvég, brit, Subaru Impreza WRC) 9.9 másodperc hátrány, 3. Rovanperä, Pietiläinen (finn, Mitsubishi Lancer WRC) 31.5 mp h., 4. Grönholm, Räutiäinen (finn, Peugeot 307 WRC) 1:11.1 perc h., 5. Duval, Smets (belga, Citroën Xsara WRC) 1:12.4 p h., 6. Atkinson, MacNeall (ausztrál, Subaru Impreza WRC) 1:21.3 p h.
Grönholm kocsiját mindeközben helyrepofozták, és a finn is összeszedte magát, a nap utolsó két etapját megnyerve visszaverekedte magát a pontszerzők közé, igaz, az egész nap kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Rovanperä, Petter Solberg duót, és természetesen az éllovast nehezen közelítheti meg a folytatásban.

Az előrejelzések szerint a hét végén szép idő lesz Walesben, ami elsősorban azért biztató, mert az első nap után a menők közül senki sem kényszerült korai búcsúra, azaz kiélezett harcra lehet számítani az utolsó pillanatig. ---- M ---- A
Legfrissebb hírek

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
14 perce

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
31 perce

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
1 órája

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
1 órája

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
2 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
3 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
3 órája