Kétszer is vezetett, de mégsem nyert Garami József csapata

Vágólapra másolva!
2007.03.13. 20:10
Újra elmaradt a várakozásoktól az MTK labdarúgócsapata, amely ezúttal a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén játszott 2-2-es döntetlent a Budapest Honvéd ellen. Garami József együttese kétszer is megszerezte a vezetést, azonban a kispestiek mindkétszer egyenlítettek, és így kedvezőbb helyzetből várhatják a visszavágót.
Garami Józsefnek törnie kelle a fejét, hiszen csapata harmadik meccsén sem tudott nyerni
Garami Józsefnek törnie kelle a fejét, hiszen csapata harmadik meccsén sem tudott nyerni
Garami Józsefnek törnie kelle a fejét, hiszen csapata harmadik meccsén sem tudott nyerni
Garami Józsefnek törnie kelle a fejét, hiszen csapata harmadik meccsén sem tudott nyerni

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Helyszín: Hidegkuti-stadion
Nézőszám: 1 500
Játékvezető: Szabó S.
Asszisztensek: Tompos Z., Vári Á.
A KEZDŐCSAPATOK
MTK HONVÉD
Végh Tóth I.
Balogh B. Mogyorósi
Lambulics Pomper
Rodenbücher Benjamin
Pollák Debreceni
Bori Zana
Zsidai Dobos
Pintér Á. Genito
Czvitkovics Ivancsics
Kanta J. Bogdanovics
Hrepka Ndjodo
Szakmai igazgató: Vezetőedző:
Garami József Supka Attila
Gólszerző(k): Kanta J. (3.), Bori (45.) ill. Bogdanovics (5.), Ndjodo (51.)
Csere: Rodenbücher helyett Kriston (21.), Pintér Á. helyett Urbán (55.), Czvitkovics helyett Pál (68.), Zana helyett Diego (68.), Dobos helyett Schindler (73.), Bogdanovics helyett Szabó T. (90+1.)
Sárga lap: Dobos (24.), Pollák (28.), Bori (30.), Genito (42.), Kriston (76.), Ivancsics (79.), Pomper (84.)

Kriston két meccset kapott

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a Borsodi Liga hétvégi fordulójában kiállított Kriston Attilát két bajnoki mérkőzéstől eltiltotta. Az MTK Budapest futballistája a Paks ellen kapott piros lapot. A piros és sárga lapok miatt az élvonalbeli klubok közül a REAC-ot 22, az MTK-t 27 ezer forint befizetésére kötelezték. (MTI)
Izgalmas mérkőzésnek ígérkezett a Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapása, hiszen az MTK mostanság hullámvölgybe került, míg a bajnoki tabella alapján gyengébb csapatnak látszó Honvéd két győzelemmel kezdte a tavaszt.

Rögtön a harmadik percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, méghozzá Kanta József szépségdíjas találatával. A kék-fehérek támadó középpályása a tizenhatoson kívül mellel vette át a labdát, majd fordulásból hatalmas gólt lőtt a Tóth Iván kapujának bal felsősarkába. (1-0)

Nem örülhetett sokáig a vezetésnek Garami József együttese, ugyanis két perccel később egy kapu elé ívelt szabadrúgást követően a hazai védők megfeledkeztek a hosszú oldalon érkező Bogdanovicsról, aki könyörtelenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget. (1-1)

Ndjodo és Balogh Béla harca. A meccs végén a kispestiek támadója örülhetett jobban
Ndjodo és Balogh Béla harca. A meccs végén a kispestiek támadója örülhetett jobban

A korai gólok után mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, a pályán változatos játék folyt, de az egyik oldalon Debreceni, míg a másikon Czvitkovics lába remegett meg döntő pillanatban.

A félidő hajrájában aztán mégis megszerezte a vezetést újra az MTK. Kanta gurított le egy szabadrúgást Borinak – a Honvéd játékosai beadásra számítottak -, amit a jobb oldali középpályás a kapu bal alsó sarkába lőtt. (2-1)

A szünet után megint sikerült kiegyenlítenie Supka Attila csapatának. A vendégek egy váratlan szabadrúgás-variációból szerezték második góljukat, Ndjodo révén, aki védhetetlenül csavart Végh Zoltán kapujának bal felső sarkába. (2-2)

A továbbiakban a Honvéd teljesen egyenrangú ellenfele volt a bajnokjelöltnek, egy a magyar átlagnál jobb színvonalú találkozón.

Az eredmény már nem változott, így az előzetesen esélytelenebbnek tartott kispesti alakulat kedvezőbb helyzetből várhatja a visszavágót, amely a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatatalos honlapja szerint április negyedikén lesz.
Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
8 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
10 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
12 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
13 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
17 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
18 órája
Ezek is érdekelhetik