Balázs Zsolt nagy napja: két gólt szerzett a fiatal csatár

2007.05.26. 20:58
Címkék
Háromgólos győzelmet aratott a Zalaegerszeg csapata a Tatabánya ellen a labdarúgó magyar-bajnokság élvonalának zárófordulójában a Tatabánya ellen. A találkozón Balázs Zsolt először kapott lehetőséget a kezdőben, s két gólt is szerzett. A vége: 0-3.
Kocsárdi tette fel az i-re a pontot
Kocsárdi tette fel az i-re a pontot
Kocsárdi tette fel az i-re a pontot
Kocsárdi tette fel az i-re a pontot
Gyakorlatilag tétnélküli összecsapást rendeztek szombat délután Tatabányán. A hazai csapat már bebiztosította a bentmaradást, míg a Zalaegerszeg megváltoztathatatlanul a harmadik helyen zárt.

Ennek megfelelően ritka unalmas és eseménytelen első félidőt láthatott a stadionba kilátogató mintegy 2500 néző.

A játék többnyire a két tizenhatos között folyt, a kapuk nem forogtak veszélyben. A legmotiváltabban mozgó játékos a kezdőcsapatban először lehetőséget kapó Balázs Zsolt volt.

A fiatal csatár meg is hálálta a vezetőedzőjétől kapott bizalmat, és a huszonegyedik percben, szinte a találkozó első helyzetéből megszerezte a vezetést a vendégeknek. (0-1)

Alig egy perccel az első félidő vége előtt majdnem egyenlített Tornyi Barnabás csapata. Kouemaha közeli fejese azonban csak a keresztlécen csattant.

A második játékrész sem az öldöklő iramról lesz emlékezetes, hanem arró, hogy Balázs megszerezte a találkozón a második gólját is. Az első találatával ellentétben ezúttal nem a kapu jobb sarkába, hanem közepébe bombázott a támadó. (0-2)

A teljesen erőtlen támadójátékot bemutató Tatabánya alig várta, hogy a játékvezető lefújja a mérkőzést, s ezzel véget érjen a 2006-2007-es idény.

A hármas sípszó előtt azonban ismét megrezdült Polekszics hálója. Kocsárdi Gergely büntetőből mattolta (elötte Weisz Tamás kezelt a 16-oson belül, amiért kiállította őt a játékvezető) a tatabányai kapust, s ezzel beállította a 3-0-s végeredményt.

LABDARÚGÓ MAGYAR-BAJNOKSÁG

30. FORDULÓ
TATABÁNYA-ZALAEGERSZEG 0-3 (0-1)
Helyszín: Tatabánya
Nézőszám: 2500
Játékvezető: Fábián M.
Asszisztensek: Kovács P., Kelemen A.
Tudósító: Kemény Kristóf
A KEZDŐCSAPATOK:
TATABÁNYA ZALAEGERSZEG
4 Polekszics 20 Lipcak
2 Kerényi N. 2 Kocsárdi
13 Vámosi 17 Csóka
6 Filó T. 6 Botis
79 Megyesi 24 Máté
30 Weisz 30 Tóth Z.
9 Necas 7 Molnár B.
33 Balogh Z. 22 Ljubojevics
5 Hajdú 12 Balázs
10 Kouemaha 8 Nagy L.
19 Pérez 19 Koplárovics
Vezetőedző: Vezetőedző:
Tornyi Barnabás Nagy Tamás
Gólszerző(k): Balázs (21., 63.), Kocsárdi (79.-11-esből)
Csere: Balogh helyett Sándor (69.), Kouemaha h. Szőke (72.), Necas h. Rajnay (81.) ill. Koplárovics h. Franciskovics (65.), Tóth Z. h. Simonfalvi (80.)
Sárga lap: Filó (52.), Vámosi (70.)
Kiállítás:
Legfrissebb hírek

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
15 perce

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt

Labdarúgó NB I
17 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
32 perce

Heti program: BL-, El- és Kl-rájátszás, hétvégén NB I és férfi kosárlabda-vb-selejtező

Minden más foci
51 perce

Február 26-án lesz Lukáts György búcsúztatása

Egyéb egyéni
52 perce

Sportpetíció: „Felelősségünk megvédeni azokat az értékeket, amiket együtt építettünk fel” – Czene Attila

Egyéb egyéni
56 perce

Gasper Marguc nyáron hazamegy, pedig már otthon van

Képes Sport
58 perce

Loftus-Cheek több hónapra kidőlt a sorból

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik