Nyíregyháza, Siófok: nem biztos, hogy maradnak a vezetőedzők

Vágólapra másolva!
2007.06.17. 19:52
Bár a Nyíregyháza és a Siófok tegnap feljutott az élvonalba, egyáltalán nem biztos, hogy a két együttes ugyanazzal az edzővel kezdi a felkészülést a 2007-2008-as szezonra, mint akivel a bajnoki aranyérmet megszerezte.
Gálhidi György egyelőre nem akar a hogyan továbbal foglalkozni
Gálhidi György egyelőre nem akar a hogyan továbbal foglalkozni
Gálhidi György egyelőre nem akar a hogyan továbbal foglalkozni
Gálhidi György egyelőre nem akar a hogyan továbbal foglalkozni


A HÁROM SZTORIRÓL TOVÁBBI RÉSZLETEKET A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATNAK!
Gálhidi György, a Keleti csoportban aranyérmes Nyíregyháza szakvezetője egyelőre nem akar a hogyan továbbal foglalkozni, két hetes pihenőre küldi a játékosait és maga is pihenne egy kicsit, közben pedig minden bizonnyal egyeztet a nyírségi vezetőkkel az esetleges folytatásról.

A Nyugati csoport bajnokánál, a BFC Siófoknál sem lehet még tudni, mi lesz a vezetőedző, Botos Antal sorsa, a szakember a napokban ül le beszélgetni a jövőről Nemes Ferenc klubtulajdonossal.

Utóbbinak egyébként immár két első osztályú futballklubban is van részesedése, míg a Balaton partján magánszemélyként 53 százalék az övé, Fehérváron a cége révén egy százalékot birtokol.

És ha már az NB I-nél tartunk, egy érdekes sztori Győrből: a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) által hivatalosan gólkirállyá választott Bajzát Péter állítja, az ominózus, Diósgyőr elleni bajnokin született gól az övé, és tizennyolc góllal egyedül jogosult a címre.

Közben volt csapattársa, a kölcsönszerződése lejártával eredeti klubjához, a DVSC-TEVA-hoz visszatérő Virág Aladár határozottan emlékszik, az ő hasáról pattant a kapuba a labda, de szívesen felajánlja a találatot Bajzát Péternek.
Legfrissebb hírek

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Isak a Newcastle-ben nem játszik, de a svéd keretbe bekerült

Foci vb 2026
2025.08.27. 14:56

„Csak energiát akartam vinni a játékba”– Anthony Gordon elnézést kért a piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.08.26. 09:41

Arne Slot: Az, hogy védőként ilyen teljesítményt nyújtott, sokat elárul Szoboszlai mentalitásáról

Angol labdarúgás
2025.08.26. 07:33

A 16 éves Ngumoha góljával nyert a Newcastle United otthonában a Liverpool!

Angol labdarúgás
2025.08.25. 23:13

Jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.08.25. 09:07

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18
Ezek is érdekelhetik