Felkészülési mérkőzés: négy góllal győzte le a Szolnokot az MTK

2007.07.13. 10:19
Címkék
Felkészülési mérkőzésen az MTK labdarúgó-csapata négy góllal verte a másodosztályú szolnoki gárdát. A szünetre kétgólos előnyt szereztek maguknak Garami József legényei, akik a második felvonásban megduplázták lőtt góljaik számát, miközben egyet sem kaptak.
A találkozón nem lépett pályára Hrepka Ádám, a szombati, Pécs elleni összecsapáson viszont már szerepet kaphat az MTK csatára, akinek június 6-án, a Lettország elleni U21-es Eb-selejtezőn szakadt el részlegesen a bokaszalagja.Bár sokáig úgy tűnt, nem épül fel a bajnoki rajtig, a jelek szerint ott lehet az első fordulóban, a Fehérvár elleni mérkőzésen.Ami a vendégeket illeti, Kis Károlyt Vígh Tibor váltotta a kispadon, négy labdarúgó – Mile Krisztián, Jeney Gyula, B. Tóth Balázs és Almási László – távozott, míg Ulviczki Mihály, Domokos Imre, Donka Szilárd és Farkas Krisztián szerepel az érkezők listáján.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

MTK BUDAPEST – SZOLNOK 4–0 (2–0)
Budafok,300 néző. V: Mocsári
MTK: Végh (Szatmár) – Horváth L., Lambulics (Szekeres A.), Bajúsz (Tóth M.), Pollák (Vadnai) – Bori (Bonifert), Pintér Á., Szabó Á. (Zsidai), Pál (Ladóczky) – Kanta J. (Kecskés), Simon A. (Urbán)
SZOLNOK: Rézsó – Ulviczki (Pintér T.), Antal, Balogh P. (Bezzeg), Szalai B. – Szoboszlai (Urbán Szabó) – Nagy P., Remili, Domokos (Bálint), Góhér (Felföldi) – Farkas K. (Németh T.)
G: Simon A., Pollák, Pál, Zsidai

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:

MTK BUDAPEST – SZOLNOK 4–0 (2–0)
Budafok,300 néző. V: Mocsári
MTK: Végh (Szatmár) – Horváth L., Lambulics (Szekeres A.), Bajúsz (Tóth M.), Pollák (Vadnai) – Bori (Bonifert), Pintér Á., Szabó Á. (Zsidai), Pál (Ladóczky) – Kanta J. (Kecskés), Simon A. (Urbán)
SZOLNOK: Rézsó – Ulviczki (Pintér T.), Antal, Balogh P. (Bezzeg), Szalai B. – Szoboszlai (Urbán Szabó) – Nagy P., Remili, Domokos (Bálint), Góhér (Felföldi) – Farkas K. (Németh T.)
G: Simon A., Pollák, Pál, Zsidai
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Rossiért mindenki tűzbe menne!; Gyulay Zsolt: A jeges sportágakra kell a jövőben koncentrálni

E-újság
3 órája

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

Keddi sportműsor: négy csapat csatlakozik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntősei közé

Minden más foci
4 órája

Ajándék csúcshoki – Bodnár Zalán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Sikeres olimpiai szereplés volt? – Karádi Zoltán jegyzete

Téli olimpia 2026
4 órája

Tenisz: Bondár az első fordulóban búcsúzott Austinban

Tenisz
4 órája

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
4 órája

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik