Szent István-díjat kapott Buzánszky Jenő és Grosics Gyula

2007.08.18. 17:06
Címkék
Szent István-díjjal tüntették ki szombaton az Aranycsapat két tagját, Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát Esztergomban, a Mindszenty József Katolikus Iskola millenniumi díszudvarán.
"A Szent István-díjat 2002 óta olyan honfitársunknak ítéli oda alapítványunk, aki az összmagyarság érdekében jelentős tevékenységet fejt ki" - mondta el az MTI-nek Bihari Antal alapító tag.A díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása, Szent Istvánt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki a kuratórium, melynek jelenlegi elnöke Jankovics Marcell filmrendező.A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, kulturális örökségünk védelmére. A díjjal elsőként Orbán Viktor volt miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Duray Miklós, Nemeskürty István, a Püski házaspár és Tőkés László. (MTI)
Legfrissebb hírek

Magasugrás: Bátori Lilianna ötödik lett Besztercebányán

Atlétika
4 perce

Korábbi magyar szövetségi kapitány veszi át a francia férfi kéziválogatottat – hivatalos

Kézilabda
46 perce

Bíróság elé áll a nemi erőszakkal vádolt Hakimi

Francia labdarúgás
1 órája

Révész Bulcsú szenzációs győzelmet aratott a Welsh Openen – videó

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
1 órája

Távozik a River Plate sikeredzője, a La Ligából érkezhet az utódja – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik