Ligakupa: nem bírt a Debrecen Angyalföldön a Vasassal

2007.09.19. 21:23
A Ligakupa negyedik fordulójában az A csoportban a Debrecen 1-1-s döntetlent ért el Angyalföldön a Vasas otthonában. A találkozón a hazaiak szereztek vezetést az első félidő közepén, a vendégek a hajrában egyenlítettek.
A vendégek játszottak mezőnyfölényben az első félidőben, elsősorban a középpályás sorban szereplő, jól osztogató Zsolnai volt elemében. De hiába, Sztojkov a legnagyobb helyzetekben is képes volt hibázni.Előbb ajtó-ablak ziccerben alibi megoldást választva nem kapura húzott – pedig a kifutó és elődőlő Németh kapus már verve volt -, hanem oldalra passzolt, ahol a támadást kísérő társat hozta volna játékba. Ha a játékvezető les miatt nem fújja le az akciót.Nem sokkal később Sztojkov már egyedül fejezte be az akciót: ugyancsak egy ziccert az égbe lőtt.Jött is hazai részről a büntetés: Németh Norbert mentett meg az alapvonalnál egy bravúros visszahúzó mozdulattal egy labdát, amelyet az érkező Mundi szintén remek mozdulattal vágott a rövid, jobb alsóba.A folytatásban kiegyenlítődött a játék, előbb a Vasas, majd a vendégek kerültek némi fölénybe. Végül a hajrához közeledve az egyenlítő gól előtt végül az addig tulajdonképpen csak hibázó Sztojkov tört be a tizenhatoson belül a balszélen, majd erőből belőtt labdájába középen Kouemaha szúrt bele jó ütemben.Igazságos döntetlen született a közepes iramú, de sok egyéni hibával tarkított mérkőzésen, hiszen egyik csapat sem szolgált rá a három pontra.A Vasas az A csoportban így már négypontos, míg a Debrecen hétnél jár.

LIGAKUPA, 4. FORDULÓ, A CSOPORT:

VASAS - DVSC-AVE 1–1 (1–0)
Illovszky-stadion, 200 néző. Vezette: Solymosi (Takács G., Lémon O.)
VASAS: Németh G. – Balog Zs., Tóth A., Unierzyski, Kiss K. (Mundi, 11.) – Kincses, Somorjai (Odrobéna, a szünetben), Tandari (Pavicsevics, 74.), Piller – Németh N. – Rebryk. Vezetőedző: Mészöly Géza
DEBRECEN: Csernyánszki – Nagy Z., Bíró, Szűcs I., Éles (Rudolf G., a szünetben) – Demjén, Kiss Z., Dzsudzsák (Czvitkovics, 35.) – Zsolnai, Kouemaha, Sztojkov. Vezetőedző: Miroszlav Beránek
Gólszerző: Mundi (21.), Kouemaha (76.)
Jó: Németh G., Németh N., Mundi, ill. Csernyánszki, Demjén, Kiss Z., Kouemaha
MESTERMÉRLEG
Mészöly Géza: Remek, jó iramú mérkőzést játszottunk, elégedett vagyok csapatommal.
Miroszlav Beránek: Sok helyzetünk volt, érzésem szerint két szabályos gólunkat nem adta meg a játékvezető.

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

A PL-ből kieső Wolverhampton magabiztos győzelemmel rugaszkodott neki a Ligakupának

Angol labdarúgás
2026.08.07. 22:53

A Manchester City nyerte meg az angol Ligakupát

Angol labdarúgás
2026.03.22. 19:32