Kiütéses győzelmet aratott a Debrecen az Újpest otthonában

2008.03.05. 20:02
Az NB I bajnoki táblázatán azonos ponttal álló csapatok este hat órakor léptek pályára a Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A táblázaton – a gólkülönbség miatt – egy hellyel előrébb álló debreceniek nagy gólarányú győzelmet arattak az Újpest otthonában.

A DVSC már az 5. percben vezetést szerzett, miután Sadjo röviden fejelte ki a labdát, Aco Sztojkov kegyetlenül kihasználta a védő hibáját, és kapásból helyezte a kapuba a játékszert, ami a kapufát is érintve került a hálóba.

Az első félidőben az újpestiek – néhány távoli lövést leszámítva – nem tudtak nagyobb helyzetet kialakítani, a csapatok 1–0-ás eredménnyel vonultak az öltözőbe.

A második játékrészt már a hazaiak kezdték jobban, sikerült is kiegyenlíteniük Hajdú Norbert révén, a középpályás az 50. percben Mario Bozic beadását kezelte le az ötös sarkánál, majd kapuba lőtte a labdát.

Nem tartott sokáig az újpestiek öröme, az 59. percben Leandro adott nagyszerű passzt Kouemahának, akik üresen vihette kapura a labdát, és ki is használta a ziccert.

Ezután már teljesen átvette az irányítást a DVSC, a 65. percben Huszák Tamás egy Sadjón megpattanó labdát gurított a kapuba.

A gólpasszt adó Leandrónak is sikerült bevenni Balajcza Szabolcs kapuját, a 77. percben egyedül vihette a játékszert az Újpest kapusára, majd kilőtte a jobb alsót.

A debreceniek nem álltak meg 4–1-nél, Kouemaha másodszor is betalált, a távoli lövés Balajczáról pattant a kapuba.

A DVSC 5–1-es idegenbeli sikerével nyugodtan várhatja a visszavágót, a budapesti együttesnek nem sok esélye maradt a továbbjutásra.

LIGAKUPA

NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Újpest – DVSC 1–5 (0–1)
Gólszerző: Aco Sztojkov (0–1) az 5., Hajdú Norbert (1–1) az 50., Kouemaha (1–2) az 59., Huszák Tamás (1–3) a 65., Leandro (1–4) a 77., Kouemaha (1–5) a 85. percben
Legfrissebb hírek

Budaörsön is nyert, továbbra is veretlen a DVSC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
13 órája

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02