A címvédő Loki csak az ötödik, győznie kell a Siófok ellen

2008.03.10. 13:37
A Kaposvár Paks elleni pontszerzése és a Győr szombati győzelme azt eredményezte a 17. forduló záró mérkőzése előtt, hogy a címvédő Debrecen két helyet visszaesett a táblázaton. Ezért Sándor Tamáséknak győzniük kell, ha tartani akarják a lépést a listavezető MTK-val.
A Debrecen játékosai a győri meccsen inkább vitatkoztak, a Siófok ellen már muszáj lesz focizniuk
A Debrecen játékosai a győri meccsen inkább vitatkoztak, a Siófok ellen már muszáj lesz focizniuk
A Debrecen játékosai a győri meccsen inkább vitatkoztak, a Siófok ellen már muszáj lesz focizniuk
A Debrecen játékosai a győri meccsen inkább vitatkoztak, a Siófok ellen már muszáj lesz focizniuk

Ehhez persze a Siófoknak is lesz néhány szava, hiszen a Balaton-parti együttese az előző fordulóban magabiztosan, 4–0 arányban verte a Diósgyőrt. Magasföldiék tehát az Újpest elleni vereség után (a 16. fordulóban 3–0-ra kaptak ki a liláktól) bebizonyították, hogy képesek gólerős, támadó focit játszani, persze a DVTK-val szemben otthon egész más futballozni, mint a címvédő ellen idegenben…

Erre utalt a meccs előtti nyilatkozatában a vendégek vezetőedzője Aldo Dolcetti is.

„A Debrecen sokkal erősebb csapat, mint a Diósgyőr, ezért nekünk az egy pont is bravúrnak számítana. A bajnokság egyik legjobb együttesének otthonában pokolian nehéz lesz a dolgunk, de remélem, játékosaim nem ijednek meg, és végigküzdik a mérkőzést. Meglátjuk, ez mire lesz elég ” – nyilatkozta az olasz tréner az ellenfél honlapján.

A hazaiak szakvezetője a múlt heti győri fiaskó, és az Újpest elleni fölényes Ligakupa-siker után felemás érzésekkel várja a találkozót.

„Hazai pályán csak egy célunk lehet: a győzelem – jelentette ki határozottan Herczeg András klubmenedzser .

„A Siófok elleni meccsen mindenképpen szeretnénk megszerezni a három pontot. Nagyon fájlaljuk a győri vereséget, kellemetlenül érintett bennünket. A játékosok is sokat bánkódtak, de tanulnunk kell belőle. Ezeket a hibákat nem szabad újra elkövetnünk, és a jövőben nem szabad ilyen helyzetbe hozni magunkat. Az Újpest elleni sikerrel kicsit feledtettük a győri vereséget. Mindig a siker érdekében harcolunk, csak nem mindig jön ki a lépés.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy hétfőn este kinek jön ki jobban a lépés, de az előjelek nem kedveznek a Siófoknak, ugyanis Fülöp Zoltán és Kanta Szabolcs sérülés miatt nem állhat csapata rendelkezésére, Sütő László pedig eltiltását tölti.

A debrecenieknél Demjén Gábor, Fodor Marcell és Szakály Péter hiányzik majd sérülés miatt, de az alapcsapatból mindenki harcra kész.
Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04