Soproni Liga: balhé a Nyíregyháza–Diósgyőr rangadó után

MTI MTIMTI MTI
2008.04.13. 11:30
Címkék
Hét személyt állított elő a rendőrség a Nyíregyháza-Diósgyőr NB I-es labdarugó-mérkőzésen történt rendbontások miatt, amelyben két szurkoló súlyosan, az intézkedő rendőrök közül szinten ketten pedig könnyebben megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel vasárnap.
A két súlyosan sérült szurkolót kórházba szállították a szombati meccsről, s azt a nyomozók most tisztázzák, hogy milyen körülmények között szerezték sebeiket - mondta Fülöp Gergely.A főhadnagy tájékoztatása szerint a könnyebben sérült rendőrök a randalírozók megfékezése közben szerezték sebeiket.A szóvivő elmondta, hogy az előállítottak közül egy petárdát hajigáló szurkolót gyorsított eljárásban 50 ezer forint pénzbüntetéssel sújtottak. A többieket, akik a stadionban törtek, zúztak, verekedtek és a rendőröket hajigálták, garázdaság miatt szabálysértési őrizetbe vették. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a jelentős rendőri biztosítás mellett zajlott szombat esti mérkőzés végezetével a vendégszurkoló táborból mintegy 150-200 személy támadólag indult a kordonnál rájuk vigyázó 22 rendőr felé. Mivel agresszív magatartásukat többszöri felszólításra sem hagyták abba, a rendőrök saját testi épségük védelmében kénytelenek voltak gázsprayt és gumibotot használni - tette hozzá. Megjegyezte még, hogy a stadionban ezen kívül is több esetben volt szükség kényszerítőeszközök használatára a dühöngőkkel szemben. A találkozót a Nyíregyháza nyerte 2-1-re.
Legfrissebb hírek

Ha már USA, lesz „időkérés”, de egyes cserékért súlyos büntetés jár – az összes új szabály, amit a vb előtt tudni kell

Foci vb 2026
18 perce

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
28 perce

Futsal NB I: nyert a Veszprém, ötödik mérkőzés dönt a bronzéremről

Labdarúgó NB I
1 órája

Majoross Gergely: A küldetés hasonló, mint az elmúlt vb-ken

Jégkorong
1 órája

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
1 órája

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
1 órája

Talgat Bajszufinov: A magyarok elleni meccs fontos erőfelmérő

Magyar válogatott
1 órája

Marko Nikolics három évvel hosszabbított az AEK-nál – hivatalos

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik