Felkészülés: Davison szerint a Hertha Angliában is helytállna

Vágólapra másolva!
2009.07.15. 07:16
A Ferencváros felkészülési mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett a Hertha BSC-től. Olvassa el a találkozó utáni nyilatkozatokat!

NYILATKOZATOK

Bobby Davison, a Ferencváros vezetőedzője
„Inkább erőnléti edzésre hasonlított a találkozó, mint futballmérkőzésre, mivel rengeteg volt az eladott labda. Játékosaim tapasztalhatták, hogy a Hertha olyan csapat, amely ha megszerzi a labdát, akkor az nem nagyon kerül vissza az ellenfélhez. Tőlünk hiányzott a két jamaicai és a két spanyol légiós, nem azzal a csapattal játszottunk, amely majd az NB I-ben szerepelni” – mondta a zöld-fehérek edzője, aki szerint a berlini együttes nagyon jó csapat, még a Premier League-ben is megállná a helyét.

Lucien Favre, a Hertha vezetőedzője
„Sok tehetséges játékost láttam a Ferencvárosban. Saját csapatom játékával elégedett voltam.”

Dárdai Pál, a Hertha és a magyar válogatott középpályása
„Hatvan percig jól játszottunk, utána elfáradtunk, mivel a felkészülés közepén járunk. Sok tehetséges fiatalt láttam a Fradiban, ha ők hallgatnak az idősebb játékosok, például Lipcsei Péter szavára, akkor sokra vihetik a zöld-fehérek.”

Lipcsei Péter, a Ferencváros középpályása
„Hallottunk a rendbontásról, hallottuk a hangokat, de nem tudtunk ezzel foglalkozni, mivel nagyon sok volt a rossz passz, gyakorlatilag csak nyomoztuk a labdát.”

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

Felkészülés: a Loki meggyőző játékkal verte meg a Maribort

Labdarúgó NB I
2026.01.19. 17:10

Varga Zsolt: Gyorsan meg kell emészteni a történteket

Vízilabda
2026.01.18. 22:33

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 23:09

Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 16:04

NB II-es felkészülés: a Budafok az Ajkát verte, a Soroksár a Mislenyt győzte le

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 21:58
Ezek is érdekelhetik