Ferencváros: pénzbüntetés és zárt kapus meccs

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2009.09.30. 10:38
Címkék
Az FTC–Videoton mérkőzésen történt szurkolói rendzavarások, illetve rendezési hiányosságok – pirotechnikai eszközök kerültek a lelátóra, amelyeket a szurkolók használtak is –, valamint rasszista megnyilvánulások miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a Ferencvárost mint visszaesőt 1 000 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, továbbá arra, hogy a soron következő hazai bajnoki mérkőzését nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezze meg – utóbbi büntetés végrehajtása október 31-ig felfüggesztésre került.

A bizottság a Videotont – a szurkolók részéről történt pirotechnikai eszközök használata miatt – mint visszaesőt kötelezte, hogy következő két idegenbeli bajnokijára 10-10 rendezőt biztosítson, akik a rendező sportszervezettel együttműködnek a vendégszektornál a rend fenntartásában. A fehérváriaknak ezen mérkőzéseken egy-egy szövetségi ellenőrt is fogadniuk kell, és ők viselik az eljárási költségeket is.

Az FTC mint visszaeső – mivel az érvényes rendelkezések ellenére a Nyíregyháza és a Videoton elleni mérkőzéseken nem biztosította, hogy a vezetőedző nyilatkozzon a televíziónak – 300 000 forint pénzbüntetést köteles fizetni.

Az FB a Nyíregyháza–Győr mérkőzésen történtek, a hazai szurkolók rendzavarásai, valamint rendezési hiányosságok miatt a Nyíregyházát mint visszaesőt 200 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A testület az MTK Hungária FC-t – mivel utánpótláskorú labdarúgó átigazolási szándékkal történő megkeresésénél nem az érvényes szabályok szerint járt el – írásbeli figyelmeztetésben részesítette.

A Paks–Újpest mérkőzésen a vendégcsapat szurkolói részéről elkövetett rendzavarások miatt az Újpest mint visszaeső köteles a soron következő két idegenbeli bajnokijára 15-15 fő rendezőt biztosítani, hogy a hazai a rendezőkkel együttműködve vigyázzanak a vendégszektornál a rendre. A lila-fehérek ezeken a mérkőzéseken egy-egy szövetségi ellenőr fogadására is kötelesek, és őket terhelik az eljárási költségeik is.

Ezeken kívül Claudiu Mircea Cornaci (Nyíregyháza) egy, Rodenbücher István (MTK) három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Legfrissebb hírek

Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének

Minden más foci
10 perce

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
18 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
33 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
1 órája

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik