Az Újpest a ZTE-vel játszik az elődöntőben

2009.11.27. 12:03
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette a Magyar Kupa elődöntőjének párosítását. Az Újpest a Zalaegerszeggel csap össze, míg a Bp. Honvéd a Debrecen–MTK párharc továbbjutójával találkozik.

Kabát Péter és az Újpest a Magyar Kupában is összecsaphat jövőre a ZTE-vel (Fotó: Czagány Balázs)
Kabát Péter és az Újpest a Magyar Kupában is összecsaphat jövőre a ZTE-vel (Fotó: Czagány Balázs)

Az Újpest–ZTE párharc első mérkőzésére a Szusza Ferenc Stadionban kerül sor március 24-én, míg a zalaegerszegi visszavágót április 13-án rendezik.

A Bp. Honvéd sorozatban hetedik MK-elődöntőjére készül, ám hogy ezt melyik csapat ellen vívja, még nem lehet tudni. A kispestiek ugyanis a Debrecen–MTK párharc győztesével találkoznak majd, márpedig ennek a mérkőzéseit csak decemberben játsszák le.

Akár a DVSC, akár az MTK jut tovább, az elődöntőben az első mérkőzésen a Bozsik Stadionban kell fellépnie, március 23-án, a visszavágó időpontja pedig április 14.

MAGYAR KUPA 
 AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
  Első mérkőzés Visszavágó
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC
március 24.
április 13.
Budapest Honvéd–Debreceni VSC vagy MTK március 23.
április 14.
  • Az első mérkőzésen az elöl szereplő csapatok játszanak hazai pályán.
  • A Debrecen–MTK mérkőzéseket december 12-én, szombaton és december 15-én, kedden rendezik.
Legfrissebb hírek

Vívó vb: parádés nyitány férfi kardozóinktól és női tőrözőinktől is

Egyéb egyéni
7 perce

Az utcán, egy pár zokniban is brillírozott Michael Olise – fotó

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
1 órája

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
1 órája

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2 órája

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
9 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
9 órája