Ferencváros: Fitos reméli, hogy több lehetőséget fog kapni a tavasszal

2009.12.04. 16:37
Címkék
Fitos László felemás szezont tudhat maga mögött. Elmondása szerint nem kapott annyi lehetőséget, amennyit szeretett volna, és többször ennek az okát sem értette.

„A csapatnak és nekem is jól indult a szezon, hiszen magabiztosan legyőztük a Zalaegerszeget, és mint utóbb kiderült, a lövésem a kapuson megpattanva jutott a hálóba, vagyis én is gólt szereztem A Nyíregyháza ellen viszont senki sem számított arra, ami lett, hiszen a kiváló kezdést követően erre gondolni sem mertünk. Akkor kezdődött igazán a mélyrepülés, hiszen visszaestünk a tabella aljára. Az okokat, a miérteket azóta is sokan boncolgatják, ebbe nem szeretnék belemenni. Az sok mindent elárul, hogy hosszú alapozás után kezdő lettem, ennek nagyon örültem. Nyíregyházán a félidőben lecserélt Davison, ezt követően csak csereként léptem pályára, volt olyan is, hogy négy meccsen keresztül nem is játszottam. Igazából nem tudom, hogy ez miért volt" – idézi Fitost a klub honlapja.

„Aztán a semmiből visszakerültem a csapatba, és Újpesten ismét játszottam, sőt gólt is sikerült szereznem. A derbi után megint nem kaptam lehetőséget, de Bobby Davison sohasem indokolta meg a döntéseit, egyszer sem mondta el, miért mellőz. Aztán megint kaptam 10-20 percnyi lehetőségeket, amivel 22 évesen nem lehetek elégedett. Shortnál sem volt jobb a helyzet, egyedül a Honvéd ellen játszottam többet, de ott is csak azért, mert Rósa Dénes megsérült. Ennél sokkal többre vágyom" – tette hozzá a játékos.

Legfrissebb hírek

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
9 perce

Valenciában cápát neveztek el Ferran Torresről

Spanyol labdarúgás
13 perce

Beigazolódott a Mercedes félelme: a Ferrari mindenki előtt jár Magyarországon

F1
44 perce

Tizenegy esztendős angol sakkozó döntötte meg Polgár Judit 38 éve fennálló világrekordját

Egyéb egyéni
46 perce

Videó: Bodnár Gergő szerezte az idény első gólját az NB I-ben

Labdarúgó NB I
51 perce

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
1 órája

Kosár: a bosnyákok legyőzésével kezdtek az U18-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája