FTC: a játékosok nagy része már szabin, a kapusok tovább edzenek

2009.12.03. 11:03
Címkék
A 100%Fradi beszámolója szerint a Ferencváros játékosainak nagy része már téli szabadságán van, de a Sheffield Unitednál Angliában töltött napok után hazatérő kapusok még hetekig tréningeznek.

„Nem igazán edzettünk a csapattal sem, csak egyszer, hétfőn. A többi napon külön készültünk a kapusedzővel. Nem feltétlenül nevezném ezt próbajátéknak, szerintem az angolok arra voltak kíváncsiak, hogy hol tartunk a fejlődésben, milyen kapusok vagyunk most, kik is vagyunk valójában. Nekem nem voltak újdonságok a sheffieldi körülmények, hiszen a Fradival voltunk ott edzőtáborban, és én előtte egy évet már töltöttem Angliában. Sőt, a sheffieldi kapusedző ismeri korábbi csapatom, a Bristol kapusedzőjét, úgyhogy nagyjából képben volt velem kapcsolatban." – nyilatkozta Megyeri.

„Persze nem csak edzettünk. Volt egy szabadnapunk is, akkor szétnéztünk a városban, és bementünk egy bevásárlóközpontba is. A Fradinál nincs jelentősebb fejlemény velem kapcsolatban, úgy tudom, hogy kapus poszton nem akar a klub igazolni. A játékosok nagy részének már megkezdődött a szabadság, illetve majd egyénileg készülnek, mi kapusok viszont hetente kétszer, kapusedzőnkkel, Kakas Lászlóval december 20-ig tréningezünk. Utána január 11-ig pihenhetünk" – mondta a Ferencváros utánpótlás-válogatott kapusa.

Legfrissebb hírek

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
19 perce

Trabantokról, Ladákról és a keleti blokkról nosztalgiázott Adrian Newey az NS kérdésére

F1
37 perce

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
40 perce

Pogacar sárgában hódította meg az Alpe d’Huezt

Kerékpár
46 perce

Guardiola helyett Pirlo lesz a befutó az olasz válogatott élére – sajtóhír

Olasz labdarúgás
50 perce

Hamilton vezérletével a Ferrari a leggyorsabb a Hungaroringen; Antonelli a top 10-en kívül a második edzésen

F1
1 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
1 órája

Jean Alesi: Mansell egy vadállat volt, Verstappen pedig egy pitbull!

F1
1 órája