MLSZ: az Újpestet érhetné hátrány, ezért nem indokol részletesen Kovács

2009.12.18. 18:20
Címkék
Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségében betöltött tagságáról lemondó Kovács Péter az Újpest FC hivatalos honlapján, az ujpestfc.hu-n reagált az MLSZ elnökének, Kisteleki Istvánnak bírálatára.

 

„Kisteleki István elnök úrnak az indokolás nélkül bejelentett lemondásomhoz fűzött megjegyzéseire kénytelen vagyok reagálni, ugyanis azok kitaláción alapulnak, finoman fogalmazva is tele vannak csúsztatással" – mondta Kovács Péter.

„Bevezetőként megjegyezném, hogy köszönöm elnök úrnak a lemondásom elfogadását, amellyel kapcsolatban felhívnám a figyelmét arra, hogy az elnökségi tag lemondását még az elnökségnek sem kell elfogadnia annak érvényességéhez, de legkevésbé az MLSZ elnökének."

„A lemondásom részletes indokait jelenleg nem kívánom nyilvánosságra hozni, azt viszont mindenképpen ki kell jelentenem, hogy ahhoz az elnök úr által elmondottaknak és azon belül a bochumi ügyészség vizsgálatának semmi köze nincsen. Legközvetlenebb barátaim már régóta tudják, hogy a mai döntésem már korábban is érlelődött bennem, ugyanis belefáradtam abba a „dzsungelharcba", amelyet már jó ideje a kollektív felelősség köntöse mögé bújtatott kézi vezérlés ellen folytattam, ami egyébként összefüggésben áll az elnök úr által terhemre rótt, idei évi megjelenésem gyakoriságaival is. Mivel tartok attól, hogy az általam szeretett és mind a bajnoki címért, mind a kupagyőzelemért harcban lévő Újpest FC-t érheti hátrány azért, ha lemondásomat részletesen indokolnám, ezért többet ezzel kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni" – zárta gondolatait az Újpest társtulajdonosa.

Az ügy előzményeiről ide kattintva olvashat!

Legfrissebb hírek

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
29 perce

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
46 perce

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
56 perce

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
1 órája

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
1 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
2 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
2 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája