MTK: a kölcsönből visszatérő Hrepka Ádám egyelőre nem tudja, hol folytatja

2009.12.18. 07:50
Címkék
Az elmúlt fél évben a Honvédban kölcsönben szereplő Hrepka Ádám a téli szabadságát tölti, és kölcsönszerződése után még nem is beszélt az MTK vezetőivel.

„Bizonytalan a sorsom – értékelte helyzetét Hrepka Ádám a Nemzeti Sportnak. – Mióta eljöttem a Honvédból, még nem tárgyaltam senkivel az MTK-tól, ám ha jól tudom, a menedzseremmel, Filipovics Vladannal már egyeztettek. Nem szívesen beszélek a jövőmről, hiszen igazából semmit sem tudok róla mondani."

Amikor rákérdeztünk, mennyi az esélye, hogy továbbra is a Honvéd kötelékében marad, esetleg a tavasszal újra az MTK mezét húzza magára, Hrepka Ádám határozottan rávágta: „Egyiknek sincs nagy valószínűsége!"

Az elmúlt hetekben hallani lehetett a Diósgyőr és a Nyíregyháza érdeklődéséről; az előjeleket figyelembe véve szinte biztosra vehető, hogy Hrepka a tavasszal is csupán kölcsönben szerepel valahol.

„Pletykaszinten hallottam én is különböző csapatokról – szögezte le Hrepka Ádám. – Kapkodnom nem kell, megvárom, milyen ajánlatok futnak be, és csak azután döntök. Nem vagyok ideges a bizonytalanság miatt, nem stresszelem magam, túl rossz helyre úgysem kerülhetek."

Legfrissebb hírek

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
30 perce

Klopp odaszúrt az újságíróknak: „Láttam, miként bántatok Nagelsmann-nal és Tuchellel”

Német labdarúgás
48 perce

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
58 perce

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
1 órája

Böde Dániel úgy érzi, jó lenne, ha ma lehetne huszonöt éves

Európa-konferencialiga
1 órája

Végleg távozott az ETO középpályása – bejelentették az érkezését új klubjánál

Labdarúgó NB I
2 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
2 órája

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
9 órája