Soproni Liga: „Csak azt láttam, hogy sorban kapjuk a gólokat” - Tornyi

2010.02.26. 21:10
A Debrecen 3–1-es sikerét hozta a Soproni Liga tavaszi idényének nyitó mérkőzése, amely után Tornyi Barnabás, a Diósgyőr vezetőedzője elmondta, meglepődött, hogy a hazaiak három rögzített helyzetet követően találtak be, hiszen felkészítette erre csapatát.

„A Debrecen megérdemelte a győzelmet, mivel ledaráltuk magunkat a végén, pedig addig elég jól játszottunk. Három rögzített helyzetet követően kaptuk a gólokat, én sem értettem, hogy mi történik, csak azt láttam, hogy kapjuk sorban a gólokat. Ezekre könnyű előre felkészülni, és én fel is készítettem rá a csapatomat" – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Duna Televíziónak Tornyi Barnabás, a Diósgyőr vezetőedzője.

„Nem semmisítettek meg minket, elég erős a csapatunk ahhoz, hogy felkeljünk a padlóról. Igazából nem is kell felkelni, megyünk tovább, ki kell javítani a hibákat. Két dolog zavart: az egyik a már említett rögzített helyzetek, a másik pedig, hogy sok sárga lapot kaptunk" – tette hozzá a szakember.

Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere a három pontnak köszönhetően elégedettebb volt, azonban csapata játéka nem nyerte el a tetszését: „Nem tudtuk a saját játékunkat játszani, sok volt az elpattant, eladott labda. A Diósgyőr szervezetten játszott, megbecsülte a labdát, ezzel szemben mi kapkodtunk. A hajrában nagyon jókor szereztük az egyenlítő gólt, ezzel átszakadt a gát. Addig nem volt folyamatos játékunk, de az utolsó tíz percben vitt előre a szívünk, nagyon fontos győzelmet arattunk."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53