DVSC: Mészáros csalódott, hogy nem mutatkozhatott be a válogatottban

2010.03.03. 13:20
Mészáros Norbert, a DVSC-TEVA védője csalódott amiatt, hogy nem mutatkozhat be a magyar válogatottban az Oroszország elleni felkészülési mérkőzésen – a 29 éves játékos a magyar bajnok hivatalos honlapjának beszélt erről, és a hétvégi bajnoki találkozóról.

„Kicsit bántott, hogy a szűkített keretben már nem voltam benne. Barátságos mérkőzésről van szó, és reméltem, hogy Erwin Koeman olyanokra is számít, akiket eddig nem próbált ki – mondta a DVSC honlapjának Mészáros Norbert. – Már második alkalommal kerülök a válogatott közelébe, az előző esetnél sérülés miatt maradt el a bemutatkozás. Mindenesetre nem adom fel, teszem tovább a dolgom, és bízom abban, hogy hamarosan magamra húzhatom a nemzeti csapat szerelését."

A hétvégi bajnokival kapcsolatban Mészáros elmondta, remek együttesnek tartja a Pápát, bízik a Loki erejében és abban, hogy megszerzik a három pontot.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
8 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

A rekorder edző az Extraliga elődöntőjébe vezetné a Debrecent

Röplabda
2026.09.18. 10:21

Korábbi NB I-es játékossal keserítené meg a debreceniek életét a harmadik ligás gödöllői együttes

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 10:07

Bogdán Ádám: Kockáztatni kell, csak nem mindegy, hogy mennyit

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 06:32

Egri Imre: Nagyon feldobott, amikor szólt a mester, hiszen eljött a pillanat, amire vártam

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 14:24