Vasas: Mohamed Remili biztos nem játszik a Kaposvár ellen

2010.04.09. 18:44
Holnap délután Kaposváron vendégszerepel a Vasas labdarúgócsapata. Gianni Dellacasa vezetőedző szerint hatékony támadójátékkal rendelkezik az angyalföldiek szombati ellenfele, ráadásul Mohamed Remili játékval továbbra sem számolhat az olasz szakember. Erről a vasassc.hu számolt be.

„Segítőimmel igyekeztünk jól feltérképezni leendő ellenfelünket. Jól szervezett, egységes csapat vár ránk, tudjuk, hogy nagyon hatékony támadójátékuk és a középpályán is rendelkeznek kiváló kvalitású labdarúgókkal. Persze mint minden csapatnak nekik is vannak gyengéik, megpróbáljuk majd ezeket kihasználni. A hírek szerint jó talajú pályán játszhatunk majd, fontos, hogy megbecsüljük a labdát, és megfontolt játékkal tudjunk helyzeteket kialakítani" – mondta Dellacasa.

„Gáspár József teljesen felépült sérüléséből, így ő tagja  a mérkőzésre készülő keretnek, viszont továbbra sem egészséges Mohamed Remili. Bár néhány edzésen már részt vett, de még további kezelések várnak rá, így legjobb esetben is csak jövő hétvégén lesz majd hadra fogható."

A szombaton, 18 órakor kezdődő mérkőzésre készülő keretben Végh, Bartos, Balog, Kincses, Mileusnic, Gáspár, Oscar, Kovács G., Katona, Bakos, Bosi, Dobric, Pavicevic, Divic, Mundi, Majoros, Benounes és Hrepka kapott helyet.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott az U16-os válogatott a montenegróiaktól

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.07. 11:06

Szendrei Ákos: A győzelem a legfontosabb

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 11:07

Labdarúgás: ismét legyőzte Moldovát az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.03.29. 10:57

Wirtz brillírozott, a német válogatott svájci győzelemmel kezdte az évet

Minden más foci
2026.03.27. 22:40

Az orosz és a montenegrói válogatott is győzelemmel kezdte az évet

Minden más foci
2026.03.27. 19:55

NS-képeslap: villanyfényes mérkőzések a pályán

Minden más foci
2026.03.26. 10:10

Labdarúgás: magabiztos győzelem az U17-esektől Moldova ellen

Utánpótlássport
2026.03.25. 19:56
Ezek is érdekelhetik