Ferencváros: a következő szezontól Lipcsei Péter vezetheti az FTC II-t

2010.05.22. 09:07
Lipcsei Péter pénteken játékosként utoljára vett részt bajnoki előtt a Ferencváros edzésén. A zöld-fehérek csapatkapitánya jókedvűen végezte a gyakorlatokat, s a tréning után elárulta, hogy a vezetőkkel kedden ül le tárgyalni a folytatásról, ugyanis a klub és a futballista útjai nem válnak el azt követően sem, hogy Lipcsei befejezi az aktív pályafutását.
„Berki Krisztián jelezte, kedden beszélni szeretne velem, és bár pontosan nem tudom még, miről lesz szó, ha jól sejtem, az edzői pályám kezdetéről beszélgetünk" – mondta a Nemzeti Sportnak Lipcsei Péter.


Úgy tudjuk, a Ferencváros vezetői a következő idénytől az NB II-be feljutó fiatalok élére neveznék ki Lipcseit.
Úgy tudjuk, a Ferencváros vezetői a következő idénytől az NB II-be feljutó fiatalok élére neveznék ki Lipcseit.

„Nagy lehetőség lenne – ismerte el a futballista. – Pályám elején nyomban a másodosztályban kezdhetnék, igazi kihívás volna."

Információnk szerint Lipcsei Péter tapasztalt szakembert, Tuboly Frigyest venne maga mellé, s bár jelen pillanatban matematikailag még nem dőlt el, hogy az együttes feljut-e a másodosztályba, a tervekből is látszik, osztályváltás esetén a Ferencváros vállalná a feljebb lépést. Nem is akárkivel a kispadon.

Lipcsei játékosként az NB I-ben ma léphet utoljára pályára, a Ferencváros 17.30 órától a Honvédnál vendégszerepel.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45