DVSC: az első kört illene teljesíteni a BL-selejtezőben - Varga

2010.06.18. 16:35
Varga József szerint a Debrecen labdarúgócsapatának illene továbbjutni az első Bajnokok Ligája-párharcából, de ehhez az kell, hogy semmiképpen se becsüljék le leendő ellenfelüket – mondta a fiatal játékos klubja honlapjának. A selejtező első két fordulójának sorsolását hétfőn tartják Nyonban.

„A második selejtezőfordulót kiemeltként várhatjuk, ami kicsit megkönnyíti a helyzetünket. Bármelyik együttest is kapjuk, ebből a körből illene továbbjutnunk, de természetesen nem szabad lebecsülni egyik ország bajnokcsapatát sem, mert kellemetlen meglepetésben lehet részünk" – idézte péntek délután a dvsc.hu Varga Józsefet, aki arról is beszélt: az őszi remek játék után fájdalmasan élte meg a tavaszi formahanyatlást.

„Megviseltek a történtek, bántott, hogy nem ment a játék. Ki is kerültem a csapatból, kevesebb lehetőséget kaptam a szezon második felében, de már túltettem magam rajta, és most azért dolgozom, hogy ismét formába lendüljek" – mondta a Loki középpályása.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30