FTC: küzdő, de „játékos” csapatot ígér Prukner László

2010.06.28. 10:06
A Soproni Ligában szereplő FTC szakmai igazgatója, Prukner László az ftc.hu-n beszélt a kinevezése óta eltelt időszakról és jövőbeli terveiről: a szakember ütőképes csapatot ígér.
„Az első tíz napban pro licences vizsgákat tartottam, azt követően pedig szinte nem volt egyáltalán szabadidőm. Alexander Gerstllel kettőnkre maradt az operatív munka, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy többnyire reggel nyolctól este tizenegyig dolgoztunk: egyeztettünk a játékosokkal, tárgyaltunk az új menedzsmenttel, a tulajdonosi körrel – kezdte a visszatekintést Prukner. – Videokonferencia keretén belül bemutattak McCabe úrnak is, akivel válthattam néhány szót, és újra biztosított a támogatásáról.”„Jó irányba mozdultak el a dolgok, bizakodó vagyok a keret összetételét illetően is. Küzdő, de ugyanakkor játékos csapatunk lesz. A felnőtt együttes keretébe mintegy tizennyolc-húsz labdarúgó tartozik majd, persze az esetleges távozásokkal vagy új igazolásokkal ez még változhat. Mivel új csapatot kell építeni, kemény és hosszú munka vár ránk a nyáron, de ütőképes Ferencvárost szeretnénk kialakítani, amely – ahogy azt már korábban említettem – dominál a meccseken.”
Legfrissebb hírek

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
39 perce

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
1 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
3 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
6 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
9 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
9 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
10 órája