Kaposvár: a brazil Juniort is megkörnyékezte a Ferencváros

2010.06.21. 07:52
Címkék
Az elmúlt évekhez képest a mostani rajt rendhagyó lesz a Kaposvári Rákóczi élvonalbeli labdarúgócsapatánál: hét év után Prukner László a Ferencvároshoz távozott, a helyére pedig Sisa Tibor érkezett, akinek új együttest kell formálnia.

Érkezők egyelőre nincsenek, távozók már igen: Maróti Béla követte Prukner Lászlót a fővárosba, Szrdjan Sztanics sem valószínű, hogy a Rákócziban marad, s több futballistát is megkörnyékeztek, információnk szerint a brazil Juniort is örömmel vinné a Ferencváros.

„Érzékenyen érintenek bennünket ezek a távozások – mondta az első edzés előtt Sisa Tibor. – A következő napokban, hetekben meglátjuk, ki marad a klubnál. Új igazolásunk egyelőre nincsen, valószínűleg a próbajátékosok közül válogatunk majd. Nem új ez a helyzet a számomra, annak idején Tatabányán, sőt bizonyos értelemben a Honvédnál is ez volt a módi."

Az anyagiak a Rákóczinál is behatároltak: a tesztelésre érkező labdarúgók mellett maximum olyan futballista érkezhet a klubhoz, aki ingyen igazolható. A csapat hétfőn mindenesetre megkezdi a felkészülést: a reggel kilenc órás találkozó után tíztől már a pályán gyakorol az együttes, délután öt órakor Sisa Tibor újra a gyepre vezényli a játékosokat.

Az együttes a tervek szerint az egész felkészülés alatt Kaposváron tréningezik, mindössze egy rövidebb összetartás szerepel a programban.

Legfrissebb hírek

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

A Vasas röplabdacsapata nehéz sorsolást kapott a BL-ben

Röplabda
2026.07.15. 14:07

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
2026.06.12. 21:10

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
2026.05.01. 15:27

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30