MTK: Pölöskei lesz a tartalékok edzője, Domonyai szerint nem gyengültek

2010.06.15. 13:10
Pölöskei Gábor lesz ősztől a másodosztályban szereplő MTK II labdarúgó-együttesének vezetőedzője. A Hungária körúton az első csapat kerete erősen képlékeny, Garami József szakmai igazgató az elkövetkezendő napokban dönt arról: kikből építi fel az új MTK-t, tekintve, hogy a játékoskeretben nagy mozgás várható.

Domonyai László klubigazgató szerint viszont nem gyengül a csapat. „A Fradihoz távozó Rodenbücher István tizenkét évet húzott le az MTK-ban, az ő posztjára most a Pécsen kölcsönben futballozó Sütő Lászlót hozzuk vissza. A felépült Kanta József pedig visszaveszi azt a szerepkört, amelyet Szatmári Lóránd töltött be, a visszatérő Gosztonyi András Kulcsár Tamás posztját válthatja ki, míg Lázok János helyén Eppel Mártont és Tischler Patrikot versenyeztetnénk" – vázolta a jövőt az elöljáró.– vázolta a jövőt az elöljáró.

A reménybeli erős MTK-ban biztosan nem jut szerep a három kapusnak, Szántai Leventének, Szentpéteri Viktornak és Nenad Filipovicsnak, Hegedűs Lajos ugyanakkor visszatér a PMFC-től.

Kérdéses a kölcsönben lévő Hrepka Ádám, Urbán Gábor, Bori Gábor és Nagy Gábor jövője, mint ahogy Pál András és Pintér Ádám iránt is van kereslet. Hidvégi Sándort pedig már el is vitték, ő a Videotonban folytatja pályafutását, bár a fehérváriak szívesen szerződtetnék Gosztonyit is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06