Újpest: Varga Roland sokkal jobb teljesítményt vár magától

2010.06.30. 20:27
Egyelőre nem tudni, hogy továbbra is Újpesten folytatja-e pályafutását Varga Roland. A 20 éves támadót a tavasszal az olasz másodosztályú Brescia adta kölcsön a „liláknak", akik már felvették a kapcsolatot a játékos menedzserével és az olasz egyesülettel is a kölcsönadás meghosszabbítása ügyében. Egy biztos: ha Varga marad, sokkal jobban szeretne teljesíteni, mint tette azt tavasszal.

A támadó a lila-fehérek hivatalos honlapjának, az ujpestfc.hu-nak adott interjút.

„Tegnap beszélt a menedzserem a bresciai vezetőkkel, akik pár nap gondolkodási időt kértek. Az biztos, hogy kölcsön szeretnének adni, de még nem döntötték el, hogy Olaszországban tartanak, vagy megengedik, hogy a következő szezont is itt töltsem. Én már jeleztem nekik, hogy szeretnék Újpesten maradni, mert jól érzem itt magam" – adott betekintést a tárgyalások alakulásába Varga Roland, aki a következő szezonban jobb teljesítményt vár magától.

„Megmondom őszintén, nem vagyok elégedett, mert hiába kaptam meg a lehetőséget, nem tudtam úgy teljesíteni, ahogyan azt elvárom magamtól. Sokkal többre vagyok képes, mint amit tavasszal mutattam" – jelentette ki az U20-as világbajnoki bronzérmes tehetség, aki elmondta, a jövő héten mindenképpen elutazik a „lilákkal" a bükfürdői edzőtáborba.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06