Videoton: Mezey szerint a Debrecent illetné a Szuperkupa

Vágólapra másolva!
2010.06.09. 19:52
Mezey György, a Videoton vezetőedzője klubja hivatalos honlapjának elmondta, véleménye szerint a bajnok és kupagyőztes otthonában kellene megrendezni a Szuperkupát, hiszen ezt kívánná a fair play szelleme. A szakember azt is hozzátette: csakis a Lokit illeti meg a trófea.

„Nem számítottam arra, hogy Szuperkupa-mérkőzést kell játszanunk, számomra annyira természetesnek tűnt, hogy a bajnokságot és a Magyar Kupát nyerő csapat automatikusan azonos a Szuperkupa győztessel" – magyarázta Mezey György.

„Ám a szabályzat értelmében játszanunk kell, s ez a meccs július 7-én, a Bozsik Stadionban kerül megrendezésre. Az időpontot mi kértük, hiszen figyelembe kellett vennünk, hogy a következő héten az Európa-ligában esedékes találkozónk van, s mivel a sorsolást még nem ismerjük, azzal is kalkulálnunk kellett, hogy hétfőn esetleg már utazunk. Ez egy szombati meccs után nem lenne szerencsés. A helyszínt viszont nem mi választottuk – szerintem egészségesebb és a Szuperkupa színvonalához méltóbb lenne, ha a találkozót az egyik résztvevő csapat otthonában rendeznék" – folytatta a fehérváriakat az elmúlt bajnokságban ezüstéremig vezető szakember,

„Mivel az átalakítás és a pályafelújítás miatt a Videoton erre most alkalmatlan, felajánlottuk a debrecenieknek, legyen ott a döntő. Mint kiderült azonban, a rendezés minden szempontból a szövetség hatáskörébe tartozik. Ott pedig úgy döntöttek, a Budapest Honvéd otthonában lesz a mérkőzés. Nem mellesleg az a véleményem – s erre utaltam az elején is -, hogy számunkra a Szuperkupa jó felkészülési mérkőzésnek tekinthető, mert akármi is lesz az eredmény, mivel a Debrecen teljesítette a Szuperkupa döntőbe kerülés mindkét feltételét, tehát csakis ő lehet a kupa jogos tulajdonosa" – jelentette ki Mezey.

A Szuperkupa az eredeti versenykiírás értelmében nem került volna megrendezésre, azonban a Sport Tv-vel kötött szerződés miatt a Magyar Labdarúgó-szövetség módosított a kiíráson, így a bajnok és kupagyőztes Debrecennek meg kell küzdenie a trófeáért.

Legfrissebb hírek

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
1 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
9 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
23 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11
Ezek is érdekelhetik