DVSC: Bernáth szerint a játékosok maguknak tették magasra a mércét

2010.07.30. 11:28
A DVSC-TEVA csapatkapitánya, Bernáth Csaba úgy véli, a debreceni labdarúgók maguknak tették magasra a lécet előző szezonbeli teljesítményükkel – az ismétlés „nem lehetetlen, de nehéz".

„Idén is magasan van a léc – mondta Bernáth a dvsc.hu-nak – Mi tettük ilyen magasra, hiszen az előző szezonban mindent elértünk, amit csak lehetett. Megismételni sokkal nehezebb lesz, de nem lehetetlen. A keret átalakult, de az előző szezonnak is úgy vágtunk neki, hogy öt-hat játékos távozott. Azt gondolom, rendben van a keret, az újak remekül pótolják majd a távozókat. A bajnokságban idén ismét számolnunk kell a Videotonnal és a Győrrel, és valószínűleg lesz egy-két meglepetéscsapat is. Az első négy-öt forduló után derül ki, melyek azok az együttesek, amelyek harcban lesznek a bajnoki címért."

„A Pápa ellen nem is lehet más a célunk, mint a győzelem. Minden egyes meccs fontos, hiszen az első találkozóért ugyanúgy három pontot adnak, mint az utolsóért. Tavaly is jelentős hátrányba kerültünk a Videotonnal szemben, nehéz volt ledolgozni, ezért most jó lenne a felénél úgy zárni, hogy mi legyünk az élen" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28