Újpest: Mészöly Géza a vereség ellenére is büszke játékosaira

2010.07.07. 08:32
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az Újpest felkészülési mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedett az izraeli bajnok Hapoel Tel-Avivtól. Mészöly Géza, a lilák vezetőedzője az eredmény ellenére elégedett volt a látottakkal.

„Nagyon erős csapat volt ma az ellenfelünk, amely minden bizonnyal be is jut a Bajnokok Ligájába. A Hapoel egy hét múlva már selejtezőt játszik, ezért természetesen előrébb tart a felkészülésben mint mi. Nem voltunk frissek, ami ilyenkor elfogadható. Ennek ellenére helytálltunk, és a felkészülésünknek az egyik legkomolyabb napja volt a mai. Nemcsak az elvégzett munka miatt, hanem azért is, mert testközelből is éreztük, mit kell tennünk, hogy előrébb lépjünk" – nyilatkozta az Újpest hivatalos honlapjának Mészöly Géza.

„A jelenlegi időszakban büszkék lehetünk játékunkra, különösen az első félidőben voltak remek akcióink. A második félidőben már sokkal kevésbé volt összeszokott a csapat, azonban jól védekeztünk, az egyéni teljesítmények miatt ezzel a játékrésszel is elégedett lehetek. Egerszegi Tamás nemcsak a gólja miatt nyújtott jó teljesítményt, de Kiss Zoltán és Simon Krisztián is remek megmozdulásokkal vétette észre magát. Nagyon örülök ennek az edzőtáborozási lehetőségnek, és nemcsak az erős ellenfelek vagy az elvégzett munka miatt, hanem azért is, mert ez a kétszer egy hét remek lehetőséget biztosít a terhelés kipihenésére, a közös beszélgetésre, a minőségi étkezésre és a regenerációra is" – mondta a szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06