Utánpótlás: hatodszor is Ifjúsági Futballfesztivál Kaposváron

2010.07.20. 09:05
Hétfőtől szombatig immár hatodik alkalommal rendezik meg Kaposváron és környékén az Intersport Ifjúsági Futballfesztivált. Az egyhetes nemzetközi tornán három kontinens 25 országából csaknem 200 csapat szerepel, és 11 korcsoportban, 18 pályán küzdenek egymással a résztvevők.

A hétfő esti hivatalos megnyitóünnepségen a részt vevő nemzetek képviselői egy-egy zászlóval vonultak be a Rákóczi Stadion küzdőterére a telt háznyi közönség előtt. A vendégeket Szita Károly polgármester és Nyilasi Tibor korábbi válogatott labdarúgó köszöntötte, Kenéz Ádám fesztiváligazgató pedig megnyitotta a rendezvényt. Ezt követően a látványtánc Európa-bajnokság és a Látványsportfesztivál legjobb gyakorlatait is láthatták az érdeklődők.

Az ország egyik legnagyobb utánpótlás labdarúgó-tornájára először érkeztek csapatok Venezuelából és Ciprusról, de eljöttek a gibraltári Manchester United Akadémia növendékei is. A peruiak, az angolok, a németek és az olaszok már visszajáró vendégnek számítanak, csakúgy, mint a környező országok ifjú, 9 és 19 év közötti futballistái.

A hivatalos nyitó mérkőzést az U16-os korosztályban a Kaposvári Rákóczi együttese játszotta az olasz Bresciával, és a találkozó végül 1–1-es döntetlennel ért véget. A meccsdömping szombatig tart: a döntőket az utolsó két napon rendezik. A magyarok szeretnének az elmúlt évek hagyományainak megfelelően szerepelni, így több korosztályban is számíthatunk dobogós helyezésre.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
13 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
14 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: a 13. helyért folytatják az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Birkózás: Európa tetején a Zsitovoz testvérek

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2026.08.13. 18:20

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.13. 14:50