Videoton: A torta egy szelete Herczeg Andrásnak jár - Mezey György

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 21:05
Korábban beszámoltunk arról, hogy a DVSC-TEVA háza táján értetlenkedve fogadták az MLSZ döntését, miszerint nem Herczeg András, hanem a Videoton vezetőedzője, Mezey György lett az előző szezon legjobb edzője. Maga a díjazott szakember elismeri, a „torta egy szelete Herczeget illeti".

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a klub ilyen széleskörű elismerést váltott ki a szakemberek körében, de őszintén megmondom, mindezt elcserélném a bajnoki címért. Régen dolgozom már ebben a szakmában, nem ez az első ilyen díjam. Most azonban egy kicsit máshogyan kell erről az elismerésről beszélni, mert nem csak engem illet" – nyilatkozta a Videoton honlapjának Mezey György.

„Köszönet jár a vezetőknek, akik mindent megtettek a nyugodt körülmények megteremtéséért, s ez nem puszta szólam. Bátran kijelenthetem, hogy az a fejlődés, amelyen az egyesület két év alatt keresztülment, egyedülálló. Köszönet jár a játékosoknak, mert a Farkas Balázs vezette csapat példás szakmai egységben dolgozta végig az elmúlt bajnoki évadot, így számomra szinte üdülés volt az év. Ezt nem sok edző mondhatja el magáról" – tekintett vissza az elmúlt évadra a szakember.

„Köszönet jár a közvetlen munkatársaimnak, illetve a csapat körül dolgozóknak, amiért nekem szinte semmi mással nem kellett foglalkoznom, mint a szakmai feladatokkal, minden más terhet levettek a vállamról. Ugyanakkor a »torta« egy szelete a Debrecen vezetőedzőjének, Herczeg Andrásnak jár, aki a bajnokság során minden lehetséges címet elnyert a csapatával" – ismerte el kollegája teljesítményét Mezey.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
20 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
23 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59
Ezek is érdekelhetik