FTC: Én vagyok az egyetlen klasszikus ék, bizonyítani akarok - Pölöskey

2010.08.25. 17:53
A Ferencváros csatára, Pölöskey Péter a hétvégén négy perc alatt mesterhármast szerzett a klub NB II-es csapatában a Kaposvölgye ellen. A labdarúgó bízik benne, hogy a másodosztályban nyújtott teljesítményével az első csapatba is be tud kerülni.

„Egyértelműen az első csapat keretéhez tartozom, de egyelőre visszajátszóként szerepelek az NB II-es együttesnél – kezdte az ftc.hu-nak adott nyilatkozatát a Ferencváros csatára, Pölöskey Péter. – Nem fogom fel ezt problémaként: most itt kell bizonyítanom, az NB II-ben is megmutathatom, hogy lehet rám számítani, ott ugyanúgy megvan a lehetőség arra, hogy az ember kitűnjön." ftc.hu-nak adott nyilatkozatát a Ferencváros csatára, Pölöskey Péter.  – Nem fogom fel ezt problémaként: most itt kell bizonyítanom, az NB II-ben is megmutathatom, hogy lehet rám számítani, ott ugyanúgy megvan a lehetőség arra, hogy az ember kitűnjön."

„Természetesen szeretnék az élvonalban szerepelni, már csak azért is, mert talán én vagyok az egyetlen klasszikus ék jelenleg a keretben, de természetesen elfogadom, hogy a mester egyelőre másoknak szavaz bizalmat. Volt arról szó, hogy esetleg másik csapathoz menjek a nyáron, de jó helyen vagyok itt. Az NB II-ben az első meccsen sajnos az egész csapat kevesebbet nyújtott annál, mint amit tud, ezért is volt fontos a vasárnapi bajnoki. Ez újfent bebizonyította, hogy szerencse nélkül semmi sem megy. Az első félidőben is rúghattam volna mesterhámast, de kimaradtak a helyzetek. Fordulás után pedig négy perc alatt három találat is összejött, mivel több szerencsém volt" – mondta a 22 éves Pölöskey.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
1 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11