FTC: Ilyen rajtot terveztünk: két meccs, hat pont - Sztanics

2010.08.12. 18:00
Szrdjan Sztanics a Ferencváros hivatalos honlapjának elmondta, nagyon jól érzi magát a zöld-fehéreknél, és bízik benne, hogy a Honvéd ellen folytatódik a Fradi jó sorozata a hétvégén.

„Ilyen rajtot terveztünk: két meccs, hat pont – mondta Sztanics az ftc.hu-nak. – Kemény felkészülésen vagyunk túl, örülök, hogy a felkészülési mérkőzésen sikerült helyet követelnem magamnak a kezdőben. Bevallom, az első meccs előtt kicsit izgultam, de amikor kifutottunk a pályára azonnal elmúlt. Nagyon jól érzem magam a Ferencvárosban, nekem általában könnyen ment a beilleszkedés, most sem volt ezzel gond. Persze még jobban érezném magam, ha legyőznénk a Honvédot. Egy jó csapat lesz az ellenfelünk, de bízom benne, hogy harmadszor is sikerrel járunk. Azt ígérhetem a szurkolóknak, hogy mindent kiadok magamból, másképp nem is tudnék pályára lépni, ha nem az lenne, a célom, hogy százszázalékot nyújtsak." ftc.hu-nak. – Kemény felkészülésen vagyunk túl, örülök, hogy a felkészülési mérkőzésen sikerült helyet követelnem magamnak a kezdőben. Bevallom, az első meccs előtt kicsit izgultam, de amikor kifutottunk a pályára azonnal elmúlt. Nagyon jól érzem magam a Ferencvárosban, nekem általában könnyen ment a beilleszkedés, most sem volt ezzel gond. Persze még jobban érezném magam, ha legyőznénk a Honvédot. Egy jó csapat lesz az ellenfelünk, de bízom benne, hogy harmadszor is sikerrel járunk. Azt ígérhetem a szurkolóknak, hogy mindent kiadok magamból, másképp nem is tudnék pályára lépni, ha nem az lenne, a célom, hogy százszázalékot nyújtsak."

„Korábban már játszottam két évet Magyarországon, Diósgyőrben és Kaposváron, de sokszor jártam Budapestre, már akkor is nagyon tetszett a város. Két évig Moszkvában éltem, az is nagyon bejött, valamennyire megtanultam az orosz nyelvet is. A magyar sokkal nehezebb, de sok mindent megértek, csak a beszéddel vannak még gondjaim. Számomra egy álom, ami történik velem, hiszen egy gyönyörű városban lakhatok, és az ország legnépszerűbb csapatában játszom" – tette hozzá a futballista.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06