Haladás: a szombathelyiek „leiratkoznak" a Pápa elleni meccs játékvezetőjéről

2010.08.23. 14:08
A Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata hivatalos közleményben jelezte: kéri az MLSZ-t, hogy a Lombard Pápa–Haladás (5–1) élvonalbeli bajnokit vezető chilei Alvaro García Miguel és asszisztense, Kepe Arnold a továbbiakban ne vezessen mérkőzést a vasiaknak.
A HALADÁS HIVATALOS KÖZLEMÉNYE

A pénteki Lombard Pápa TFC–Szombathelyi Haladás mérkőzésen történtekről a hétvégén a csapat vezetői többször egyeztettek. Szükség volt arra, hogy egy kicsit mindenki megnyugodjon és higgadtan, reálisan értékelje a helyzetet.

Szeretnénk megnyugtatni a szurkolóinkat, hogy nem hagyjuk annyiban a történteket, azt kérjük a Magyar Labdarúgó-szövetségtől, hogy a mérkőzés játékvezetője, Alvaro Garcia Miquel és asszisztense, Kepe Arnold a továbbiakban ne vezessen mérkőzést a Haladásnak.

A csapatnak pedig gratulálunk, mindenki láthatta, hogy amíg egyenlő feltételek voltak a pályán, jobban és eredményesebben játszottunk, de hét emberrel is hősiesen küzdöttünk.

Azonban ne mentsük fel azokat a játékosainkat sem, akik rossz döntéseik következményével szintén befolyásolták a találkozó alakulását.

Azok a szurkolók, akik ott voltak a pénteki mérkőzésen, ismét bizonyították, hogy miként is kell a Haladásnak szurkolni. Elismerés és köszönet érte. Most azonban a többi zöld-fehér szimpatizánst is arra kérjük, hogy minél többen legyenek ott szombaton a Paks elleni mérkőzésen a Rohonci úton, és biztassák a csapatot, hogy a Haladás a pályán adjon csattanós választ a történtekre.

Illés Béla

ügyvezető, Szombathely Haladás

dr. Czeglédy Csaba
alpolgármester, a Szombathelyi Haladás többségi tulajdonosának képviselője

A PÁPA–HALADÁS MECCS UTÓÉLETE
Botrány a Haladás elleni meccs után, Szűcsöt rugdosással vádolják
Hat gól, három kiállítás a Pápa-Haladás meccsen 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 20:56

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46