Kaposvár: Oláh Lóránt nem veszett össze a klubvezetőkkel

Vágólapra másolva!
2010.08.17. 14:49
A Kaposvár legutóbbi bajnokiján nem kapott szerepet Oláh Lóránt, és ez nyomban megmozgatta a szurkolók fantáziáját. Volt, aki ellentmondást nem tűrően kijelentette, a Rákóczi gólfelelőse összeveszett a vezetőkkel, és ennek egyenes következményeként maradt ki a keretből, ám ezt a játékos és a klub elöljárói is cáfolják.

„Nem is tudom, miből indulhatott ki ez a pletyka – mondta Oláh Lóránt a Nemzeti Sportnak. – Már az Újpest elleni mérkőzés előtt éreztem, hogy nem vagyok teljesen rendben, és bár azt a meccset végigjátszottam, utána kiderült, két helyen is beszakadt a combfeszítőizmom. Szerbiában van egy orvos, akihez már vagy tíz éve járok különböző kezelésekre, és megbeszéltem Sisa Tiborral, hogy otthon kúráltatom magam. Kedden utaztam haza, tizenegy kezelésen vettem részt, vasárnap este pedig visszatértem Kaposvárra. Ennyi az igazság, minden más csak szóbeszéd. Elhihetik nekem, olyan a viszonyom a Rákóczi vezetőivel, hogy egyszerűen nem veszhetünk össze..."

Oláh szavait Sisa Tibor vezetőedző és Illés János, a klub ügyvezetője is megerősítette.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
18 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Női röplabda MK: a Kaposvár legyőzte a Vasas SC-t a negyeddöntő első felvonásán

Röplabda
2026.01.23. 22:13

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56
Ezek is érdekelhetik