Kecskemét: „Az egész város várja a Fradi elleni meccset" - Holczer

2010.08.03. 12:59
A KTE-Ereco szombaton fogadja hazai pályán az FTC-t az NB I második fordulójában. A mérkőzés kapcsán a Kecskemét kapusa, az exferencvárosi Holczer Ádám nyilatkozott az ftc.hu-nak.

„Nemrégiben játszott egymással a két csapat, és a tavasszal a mi vereségünkkel ért véget a mérkőzés. Persze azóta mindkét együttes kicserélődött, ráadásul most mi játszunk majd odahaza, azaz sok minden más lesz. Úgy kell futballoznunk, mint azon a tavaszi találkozón a második félidőben, és akkor van esélyünk a győzelemre is. Óriási az érdeklődés, az egész város várja a szombati meccset. Nehéz favoritról beszélni, véleményem szerint jelenleg ötven-ötven százalék esélye van mindkét együttesnek. Az biztos, hogy én és a csapat is szeretnénk bizonyítani és javítani a nyitó fordulóbeli 2–4 után" – nyilatkozta Holczer.

A 22 éves labdarúgó 2010 februárjában igazolt az Üllői útról Kecskemétre, ahol jó teljesítményével kiszorította nála rutinosabb kapustársait a kezdő tizenegyből.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56