Labdarúgó NB I: Szerencséje volt a Fradinak - Urbányi István

Vágólapra másolva!
2010.08.07. 22:46
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában a Kecskemét hiába játszott mezőnyfölényben és alakított ki számtalan helyzetet, hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól. A kecskemétiek vezetőedzője, Urbányi István a mérkőzés után az ellenfél győzelmét szerencsésnek minősítette.

„Megvoltak a helyzeteink, miközben a mi térfelünkön ritkán láttam zöld-fehér játékost – nyilatkozta Urbányi István az összecsapást közvetítő Sport1 Tv-ben. – Masszív volt a védekezésünk, jól játszottunk, több játékosom jó egyéni teljesítményt nyújtott. Egy csapat életében mindig vannak periódusok, mi most abban vagyunk, hogy kihagyjuk a helyzeteinket. A Fradinak pedig mindkét gólnál szerencséje volt. Előbb rúgott egy gólt lepattanó labdából, majd egy jól eltalált távoli lövésből tudott eredményes lenni. A mutatott játék és a kidolgozott helyzetek alapján egyértelmű, melyik csapat szolgált rá jobban a győzelemre, de a futball már csak ilyen."

„Nem játszottunk jól, most azonban még csak ennyire futotta tőlünk – ismerte el Prukner László, a győztes Ferencváros szakmai munkájának irányítója a Sport1 Tv-nek. – De küzdöttünk, mint a fogatlan oroszlán. A szerzett gyors gólunk minket zavart meg, a Kecskemét nagy nyomás alá helyezett minket, és lélektanilag számunkra nagyon rossz pillanatban, a szünet előtt egyenlítettek a házigazdák. Ennek nyomait viseltük még a második félidő elején is, de a hetvenedik perc tájékán úgy tűnt, legalábbis nekem, hogy erővel jobban bírtuk, mint a Kecskemét. Akkor már mertünk három-négy passzt felvállalni egymás után is. A győztes találat azonban egy távoli lövésből született: a mérkőzést egy remek egyéni megmozdulás döntötte el."

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
11 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
12 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:45

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik