Paks: a játék nem, csak az eredmény lesz fontos Szombathelyen

2010.08.27. 10:01
A rossz bajnoki rajt után nehéz helyzetben várja a Haladás elleni szombathelyi bajnokit a tabellán négy fordulót követően két ponttal álló Paksi FC. Az együttes vezetőedzője, Kis Károly a „cél szentesíti az eszközt” jelszóval küldi pályára játékosait szombaton.

„Az előző mérkőzésen is voltak nyerési esélyeink – mondta a paksifc.hu-nak Kis Károly. – Már az első félidőben eldönthettük volna a találkozót, bár igaz, hogy a végén a Zalaegerszegnek is volt lehetősége a győzelemre. Így meg kellett elégednünk az egy ponttal. Nekünk mindenképp javítanunk kell a mérlegünkön. Ez nem lesz egyszerű Szombathelyen, de nagyon bízom a csapatban, a játékosokban, hogy felnőnek a feladathoz. Az eddig mutatott játékunk alapján több pontot kellett volna szereznünk az eddigieknél. Már mindegy, hogy milyen játékkal, de eredményesnek kell lennünk. Egyértelműen csak a győzelem lehet elfogadható a számunkra. Amolyan célfutballt kell játszanunk.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06