Ferenczi számára véget ért az őszi idény

2010.10.19. 08:35
null
Ferenczi István ferencvárosi játékosként már tesztelte az arcmaszkot (Fotó: Németh Ferenc - archív)
Nem a legtipikusabb futballistasérülést szenvedett Ferenczi István: a Vasas labdarúgója a pénteki edzésen ütközött csapattársával, Lázok Jánossal, és három helyen eltörött az arccsontja, sőt már túl is van a műtéten. A harminchárom esztendős támadónak nem ez az első ilyen sérülése – nagy valószínűséggel befejeződött számára az őszi idény.

A Vasas kilencszeres válogatott csatára nem először volt ennyire balszerencsés – 2009 tavaszán a Fradi futballistájaként ütközött a BKV Előre kapusával, és a diagnózis akkor is arccsonttörés volt. Bármilyen hihetetlen, saját felelősségére csak egyetlen találkozót hagyott ki (noha előzetesen négy-hat hét pihenőt jósoltak neki), majd a Szolnok ellen góllal tért vissza. Ferenczi István ha akarta volna, sem feledi azt a bizonyos másfél évvel ezelőtti ütközést, ugyanis az arcában egy platinalemez emlékeztette a peches jelenetre. Olcsó poén, de lassan egy színesfém-kereskedést is nyithat...

„A fogójáték során Lázok Jani azt figyelte, ki üldözi, amikor fejjel nekem futott – mondta az operáció után Ferenczi István. – A hatalmas csattanás után egyből az arcomhoz nyúltam, és éreztem, a beültetett lemez nem úgy áll, ahogy előtte. Azonnal kórházba mentem, ahol a CT-vizsgálat és a röntgen is megállapította, hogy három helyen eltörött a csont. Ragaszkodtam ahhoz, hogy átvigyenek a Mária utcai sebészetre is, ugyanis szerettem volna, ha a korábbi operációt végző Németh Zsolt is szakvéleményt mond. Miután a műtét elkerülhetetlenné vált, vasárnap a szemem alá és az arcközépcsontomba is platinalemezt tettek, a harmadik törést pedig a szájüregemen keresztül egy kampóval igazították helyre. A doktor úr jól ismer engem, éppen ezért azt mondta: most aztán tényleg maradjak nyugton. A felépülési idő nagyjából négy hét, ám kilencven százalékig biztos, hogy ősszel már nem lépek pályára."

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Baráth Botond: Kispesten már ünnepeltem bajnoki címet, most a Fáy utcában is szeretnék

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 20:41

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00
Ezek is érdekelhetik