A svéd Mutumba hazavágyik a Videotonból

Vágólapra másolva!
2010.11.11. 09:37
null
Mutumbát honvágy kínozza (Fotó: Mirkó István)
A jelek szerint hamarosan távozik a Videotontól a nyáron nagy reményekkel szerződtetett svéd középpályás, Martin Mutumba.

A fehérváriak huszonöt éves légiósa, Martin Mutumba alig-alig lépett pályára eddig a Videotonban, pedig a nyáron nagy reményekkel szerződtette a piros-kék együttes. A játékos a jelek szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hogy a középpályás mennyire nem érzi jól magát nálunk, az az Expressen című svéd napilap által közölt hosszú interjúból is kiderül – a labdarúgó nem rejtette véka alá, hogy a legszívesebben azonnal hazatérne Stockholmba.

„Nem titkolom: honvágyam van – mondta Martin Mutumba. – Haza akarok menni, és újra Svédországban futballozni. Ezt már fel is vetettem a Videoton vezetőinek, akik megértőek voltak, és elmondták, nekik sem érdekük olyan játékost tartani a klubnál, aki nem érzi ott jól magát, akinek honvágya van. Hamarosan hazatérek, és újra az AIK játékosa leszek."

Kérdés, a magyar és a svéd klub miként tud megegyezni, hiszen a bajnoki címért küzdő Videoton a nyáron nem kevés pénzért szerezte meg a Bojan Djordjic, Martin Mutumba párost az AIK Solnától. Az ugandai származású svéd középpályás döntésében az is közrejátszhat, hogy szerdán megszületett első gyermeke.

Mutumba a svéd lapnak elmondta, bár Magyarországon több pénzt keres, mint Svédországban, számára a pénz nem minden, és mindenképpen haza akar térni, ugyanis barátnőjén és Djordjicon kívül senkije sincs hazánkban.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
13 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
21 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17
Ezek is érdekelhetik