Csank: Szakmaiatlan döntést hozott az MLSZ

2010.11.21. 11:51
Címkék
A labdarúgó NB I 15. fordulójának szombati mérkőzései után a megkérdezett vezetőedzők nem tartották jó ötletnek, hogy az első két tavaszi kört még ebben az évben megrendezik, Csank János, a Zalaegerszeg mestere szerint például logikátlan és szakmaiatlan döntést hozott az MLSZ.



Csank nem tartja jó ötletnek, hogy még 
az idén elkezdődik a tavaszi szezon (Fotó: Szabó Miklós)
Csank nem tartja jó ötletnek, hogy még az idén elkezdődik a tavaszi szezon (Fotó: Szabó Miklós)

Lombard FC Pápa–Ferencváros 0–5

A hazaiak mestere, Véber György a mérkőzés után adott interjújában elmondta, elkeseredett az eredmény miatt, és még a távozását is kilátásba helyezte.

„Nem feldúlt, hanem rendkívül elkeseredett vagyok. Korábban két variációt képzeltünk el, az A-terv szerint felzárkóztunk volna az élcsapatokhoz, ez úgy látszik, nem valósul meg. A B-terv szerint a bennmaradásért harcolunk, de ezt már lehet, hogy nem velem teszi a csapat. A Fradi megérdemelten győzött, gratulálok neki. A folyamatos gyalázkodást egyre nehezebben tűröm. Még két meccsünk van az idén, aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Én nem vagyok Morales, de sok dologból kezd elegem lenni” – mondta Véber a SportTv-nek.

A Ferencvárost irányító Prukner László elégedett volt csatárai játékával.

„A Pápa nagyszerű csapat, és hazai pályán nagyon veszélyes. Éppen ezért alaposan felkészültünk ellenfelünkből, s örülök, hogy ilyen magabiztos győzelmet arattunk. Valamennyi támadóm nagyszerűen játszott, a csapat látványos, szép gólokat szerzett, és tulajdonképpen már az első félidőben eldöntöttük a három pont sorsát” – mondta Prukner, aki kitért a mesterhármast szerző André Schembrire is.

„Kiváló csatár. A Vasas elleni jó játéka utáni médiafelhajtás megzavarta, de lassan ismét magához tér, és most, a Pápa ellen is igazolta, hogy remek formában lévő labdarúgó.”

Zalaegerszegi TE–Szolnoki MÁV 2–1

A hazaiak mestere, Csank János elégedetten konstatálta, hogy a DVSC-TEVA-tól elszenvedett vereség után két vállra fektették a Szolnokot, és kitért az MLSZ – véleménye szerint rossz – döntésére is.

„Először is saját magunkat kellett legyőznünk, mivel a múlt heti debreceni vereségünk után nehezen pörögtek fel a játékosok. Rizikós mérkőzést játszottunk, mert tapasztalatból tudom: kieső pozícióban lévő riválissal szemben mindenki elképzelhetetlennek tartja, hogy kikapjunk. A Szolnok ráadásul remekül felkészült ellenünk – kezdte nyilatkozatát Csank, majd kitért a könnyelműen vett hajrára is. – Szinte biztos voltam benne, hogy gólt kapunk, mert ezúttal nem volt megfelelő irányító játékosom, és a középpályások beálltak a hátvédsorba. Bár Remili Mohamed szépségdíjas gólt szerzett, elkerülhető lett volna a szolnokiak szépítése, ha taktikusabban játszunk a mérkőzés végén. Ettől függetlenül nem voltam ideges, mert nem éreztem, hogy pontot veszíthetünk.”

Arra a felvetésre, gondolta-e volna, hogy együttese a második helyen kezdi a tavaszi idényt, a ZTE vezetőedzője a következőt felelte:

„Ez is csak nézőpont kérdése, hiszen még koránt sincs vége a futballszezonnak. Logikátlan, szakmaiatlan döntés született, amikor az MLSZ két fordulót előrehozott tavaszról. Az eredményeinkkel természetesen elégedett vagyok.”

A vendégek vezetőedzője, Simon Antal a vereség ellenére sem volt letörve, ám véleménye szerint néhány játékvezető azt hiszi, hogy a Szolnokkal mindent meg lehet csinálni.

„Végre láttam pozitívumokat csapatom futballjában. Összjátékban előreléptünk, de a pontok továbbra is hiányoznak, így nagyon nehéz lesz bent maradni. Különösen úgy, ha olyan gólokat kapunk, mint amilyen a második volt, amely előtt a kapusunk és a védőink is hibáztak” – mondta Simon, aki kitért a második félidőben pályára küldött Igor Pisanjuk hajrábeli kiállítására is.

„Tény, hogy butaságot csinált, de ha a bíró nem az ellenőrnek akar megfelelni, hanem a játék szellemében vezeti a mérkőzést, a kiállítást is elkerülhettük volna. Úgy veszem észre, néhány játékvezető azt hiszi, hogy a Szolnokkal büntetlenül lehet szórakozni – de ne tegyék.”

Szombathelyi Haladás–DVSC-TEVA 3–0

A forduló meglepetésén az utolsó előtti helyen álló Haladás hazai pályán magabiztosan legyőzte a Debrecent. A szombathelyieket irányító Aczél Zoltán a 100. élvonalbeli mérkőzésén győzelmet ünnepelt tehát, amely után a címvédő edzője is megdicsérte csapatát. Aczél véleménye szerint ennél aligha kívánhatott volna többet.

„Magam is úgy érzem, hogy jól játszottunk, büszke vagyok a labdarúgóimra, mert mindenki odatette magát ezen a fontos összecsapáson. Az is, aki az eltiltása miatt csak az öltözőbe jöhetett be, illetve az is, akit csereként küldtem pályára. Látom a fiúkon, nem adják fel – bent akarnak maradni.”

Aczél is beszélt az előrehozott két tavaszi fordulóról, ám szerinte közel sem elképzelhetetlen, hogy mégsem kerül ezekre sor.

„Biztosan lejátsszák? Végigmentem a pályán, és alig tudtam kikecmeregni a sárból, szóval nem vagyok benne biztos, hogy a pályánk alkalmas a folytatásra. Arról már nem is szólva, hogy bár lendületbe jöttünk, jobb lenne szusszanni, igazolni, és a tavasszal ismét nekivágni a túlélőtúrának.”

A vendégek mestere, Herczeg András véleménye szerint a Haladás agresszív játéka volt a nagy különbségű győzelem kulcsa.

„Ezen a mérkőzésen a hazai csapat mutatta be az akaratosabb, agresszívabb labdarúgást. Ehhez jön még, hogy már az elején hátrányba kerültünk, s magabiztosabb lett a Haladás, mi pedig megint  rohantunk az eredmény után, csakhogy a párharcok többségét sajnos elveszítettük.”

A klubmenedzser nem az óvatossággal, hanem a kényszerűséggel magyarázta az egyékes felállást, és véleménye szerint jobb lenne, ha az őszi szezon után pihenő következne, újabb fordulók helyett.

„Rengeteg hiányzónk van, és mivel Yannick Mbengono is kidőlt a sorból, nem tehettem mást, Laczkó Zsoltot állítottam a helyére. Hátrányban azonban kockáztatnom kellett, így Rezes Lászlót küldtem be, mégsem tudtuk elöl megtartani a labdát, így veszélytelenek voltunk. Rettenetesen nehéz esztendő van mögöttünk. Ezért úgy érzem, jó lenne pihenni, hogy feltöltődjünk energiával, újult erővel harcoljunk a címvédésért. Az erőltetett menetnek hátrányai is vannak, válogatott játékosainkat például csupán pénteken kaptuk vissza, ez azonban semmit nem von le a Haladás érdemeiből.”

Paksi FC–MTK 1–1

A sokáig álmosan csordogáló mérkőzés 73. percében Könyves Norbert góljával ugyan vezetést szerzett az MTK, ám a Paks a hajrában Böde Dániel egyenlített, így 1–1-es döntetlen született, amely mindkét vezetőedző szerint reális eredmény.

„Természetesen szerettünk volna nyerni itthon, erre viszont csak a hajrában volt esélyünk. Addig visszafogottan játszottunk, a sáros, mély talaj nem kedvezett a játékunknak. Annak viszont örülök, hogy ismét vesztes állásból álltunk talpra. Felkészültünk az MTK rövid passzos játékára, de nem maradt erőnk arra, hogy a labdaszerzéseket követően lendületből elinduljunk. Egyre jobban felkészülnek belőlünk, magasra tettük a lécet. Még többet kell dolgoznunk” – nyilatkozta Kis Károly.

„Azt hiszem, reális a döntetlen. Jó iramú, küzdelmes meccs volt, a játékosok folyamatosan ütköztek egymással. El kell ismerni, a mérkőzésnek voltak olyan szakaszai, amikor a mi csapatunk, és voltak olyanok, amikor a Paks dominált. Szerintem élvezhető találkozót játszottunk. Jó lett volna, ha még egy gólt lövünk, bíztam benne, hogy megmarad az egygólos vezetés a meccs hajrájában. Ha kis szerencsénk van, elvihettük volna a három pontot, de tény, a Paks a hajrában lendületesen jött előre. A beadásai, átlövései veszélyesek voltak” – mondta Garami.

Kecskeméti TE-Ereco–Vasas 3–1


„Az első húsz percben elégedett voltam a játékunkkal, majd visszavettünk, fogalmam sincs, miért. A szünetben megbeszéltük, hogy mi a teendő, amit a második játékrészben sikerült megvalósítani – kezdte nyilatkozatát Tomiszlav Szivics, aki arra a felvetésre, hogy a mérkőzés előtt sokan azt mondták, sima kecskeméti sikerrel zárul a találkozó, a következőt felelte: – Na, ez volt az én legnagyobb bajom a meccs előtt, hogy már a játékosaimon is azt láttam, elkönyvelték a könnyed győzelmünket.”

A Vasast irányító Komjáti András nem tudja az okát, hogy miért kapkodott alakulata az összecsapás elején, valamint nemtetszését fejezte ki a Kecskemét második találata miatt.

„Fogalmam sincs. Az egyenlítés után viszont végre megnyugodtunk, azután kiegyenlített játék folyt a pályán. A második félidőben kaptunk egy gólt, amely előtt úgy fejelgettek a hazaiak, ahogy legfeljebb a strandon lehet. Ez megfogta a csapatomat, hiába frissítettem két helyen is. A magabiztos Kecskemét megérdemelten nyert.”

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA 
1. Videoton FC 14 9 3 2 30–16 +14  30
2. ZTE FC 15 9 2 4 29–21 +8  29
3. Ferencvárosi TC 15 9 1 5 27–20 +7  28
4. DVSC-TEVA 15 8 3 4 29–21 +8  27
5. Kaposvári Rákóczi 15 8 2 5 24–19 +5  26
6. Paksi FC 15 7 4 4 25–20 +5  25
7. Lombard Pápa Termál FC 15 7 1 7 25–27 –2  22
8. Budapest Honvéd 15 6 3 6 19–18 +1  21
9. Újpest FC 14 5 4 5 25–19 +6  19
10. MTK Budapest 15 5 4 6 19–22 –3  19
11. Kecskeméti TE-Ereco 15 6 9 27–35 –8  18
12. Győri ETO FC 15 4 5 6 17–19 –2  17
13. BFC Siófok 15 4 5 6 14–19 –5  17
14. Vasas 15 5 1 9 23–32 –9  16
15. Szombathelyi Haladás 15 3 4 8 19–23 –4  13
16. Szolnoki MÁV FC 15 2 2 11 10–31 –21  8

 

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
8 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
13 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
27 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
27 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája