FTC: Justin Haber még az ősszel feljebb szeretne lépni a 3. helyről

2010.11.24. 10:00
Justin Haber, a Ferencváros kapusa örül, hogy korábbi zalaegerszegi bakiját nem tetézte újabbal a labdarúgó NB I legutóbbi fordulójában, és reméli: az idényből hátralévő két bajnoki fordulóban ő védhet, és még előrébb léphet csapatával.

„Óriási nyomás alatt voltam, hiszen tudtam, hogy nem hibázhatok újra – idézi a Ferencváros hivatalos honlapja, az ftc.hu a Pápa elleni szombati idegenbeli bajnokin (5–0) kitűnő teljesítményt nyújtó máltai kapust, aki Marko Ranilovic sérülése miatt került be a csapatba. – Szerencsére jól ment a védés, a végén büntetőt is hárítottam, nagyon boldog voltam. Sokat köszönhetek Kakas László kapusedzőnknek, aki végig tartotta bennem a lelket. Két meccs van még hátra az idén, természetesen szeretnék védeni, de a szakmai stáb majd eldönti, kinek szavaz bizalmat. Mindenképpen hat ponttal kalkulálunk, hiszen a harmadik helyről szeretnénk feljebb lépni."ftc.hu a Pápa elleni szombati idegenbeli bajnokin (5–0) kitűnő teljesítményt nyújtó máltai kapust, aki Marko Ranilovic sérülése miatt került be a csapatba. – Szerencsére jól ment a védés, a végén büntetőt is hárítottam, nagyon boldog voltam. Sokat köszönhetek Kakas László kapusedzőnknek, aki végig tartotta bennem a lelket. Két meccs van még hátra az idén, természetesen szeretnék védeni, de a szakmai stáb majd eldönti, kinek szavaz bizalmat. Mindenképpen hat ponttal kalkulálunk, hiszen a harmadik helyről szeretnénk feljebb lépni."

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54