NB I: Nem vagyok Morales, de sok dologból kezd elegem lenni - Véber

2010.11.20. 19:46
Címkék
Érthetően csalódott volt Véber György, az élvonalban szereplő Lombard Pápa vezetőedzője a Ferencvárostól hazai pályán elszenvedett 5–0-s vereség után, ráadásul a személyét érő folyamatos támadások miatt kilátásba helyezte távozását.

„Nem feldúlt, hanem rendkívül elkeseredett vagyok. Korábban két variációt képzeltünk el, az A-terv szerint felzárkóztunk volna az élcsapatokhoz, ez úgy látszik, nem valósul meg. A B-terv szerint a bennmaradásért harcolunk, de ezt már lehet, hogy nem velem teszi a csapat. A Fradi megérdemelten győzött, gratulálok neki. A folyamatos gyalázkodást egyre nehezebben tűröm. Még két meccsünk van az idén, aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Én nem vagyok Morales, de sok dologból kezd elegem lenni” – nyilatkozta Véber a találkozó után a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek.

„Fegyelmezetten, motiváltan játszott a csapat, fontos három pontot szereztünk. Több jó meccsünk volt az ősszel, nem tudnék egyet kiemelni, továbbra is az a célunk, hogy stabilizáljuk a formánkat” – mondta ferencvárosi részről Prukner László.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
8 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
12 perce

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
27 perce

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
27 perce

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
1 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
1 órája