DVSC: projektcég alapításával, állami forrásból épül a debreceni stadion

MTI MTIMTI MTI
2010.12.01. 09:45
A kormány elrendelte, hogy a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának megvalósítása projektcég alapítása útján történjen meg úgy, hogy arra az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jogosult, a megyei jogú város a cég alapításához szükséges nem pénzbeli hozzájárulást biztosítja.

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozattal a kabinet elrendelte, hogy a rekonstruált sportlétesítmény a projekttársaság tulajdonába kerüljön, és a céggel kötött szerződés alapján Debrecen város üzemeltesse.

A kormány felhatalmazza a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a megvalósításra, valamint az üzemeltetésre kidolgozott koncepciót az Európai Bizottsággal – a jogbiztonság érdekében – előzetesen informálisan egyeztesse.

A debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójához – 2011–2012-ben két részletben – a nemzeti erőforrás miniszter felügyelete alá tartozó fejezetben, összesen 12,5 milliárd forint forrás tervezéséről gondoskodik – rögzíti a határozat.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szeptember 23-án jelentette be, hogy a tervek szerint 2012-ben már a felújított Nagyerdei Stadionban ünnepelheti alapításának 110. évfordulóját a DVSC  

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
14 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
16 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
18 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01