Bp. Honvéd: négy meghatározó játékos érkezhet; bíznak a fiatalokban

Vágólapra másolva!
2011.01.06. 10:32
Egyelőre a távozók – Németh Gábor, Zsolnai Róbert, Fernando Cuerda, Pablo Coira, Alfi Lacalle, Jovica Sztokics, Gary Tavars, Cséke György, Bojtor László – „vezetnek" az érkezettekkel (csak a szakvezetésben vannak új arcok) szemben a Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál, de a decemberben kinevezett vezetőedző, Supka Attila a Nemzeti Sportnak elmondta, négy labdarúgót szeretne szerződtetni a téli szünetben.

„Kétségtelen, eddig csak Németh Zoltán pályaedző jött Kispestre – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Kilencen mentek el a klubtól, de egyelőre nem tervezzük, hogy mások is követnék a búcsúzókat. Négy futballistát szeretnénk igazolni."

A szakember az NSO Tv tegnapi edzésbeszámolójában (ami megtekinthető a cikk alján található videóban) ugyanakkor hangsúlyozta, csak olyan labdarúgók érkezhetnek, akik azonnal bevethetők, és rövid idő alatt meghatározó játékosokká tudnak válni.

Kérdés, a Magyar Futball Akadémia növendékei mekkora szerepet kapnak az együttesben a tavasszal.

„A fiataloknak megadjuk a bizonyítási lehetőséget, azután már csak rajtuk múlik, élnek-e vele – folytatta a szakember. – Nyolc akadémista kezdte el a felnőttekkel a felkészülést hétfőn. Valóban sok a tehetség, bízom benne, néhányan beverekszik magukat a kezdőcsapatba."

Az edzéseken Kemenes Szabolcs és Dieng Cheikh Abass nem vehet részt, a kapus lázas beteg, a légiós pedig az esküvője miatt maradt távol – de a jövő héten már edzésbe állhatnak. A kispestiek nyolc felkészülési mérkőzést kötöttek le, a napokban eldől, hol edzőtáborozik a csapat.  

A HONVÉD ELSŐ GÓLJAI AZ ÉVBEN
 
   

 

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
6 órája

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50
Ezek is érdekelhetik