Felkészülés: a Haladás Kenesei góljával legyőzte a Veszprémet

2011.01.29. 13:27
Címkék
A Szombathelyi Haladás élvonalban szereplő labdarúgócsapata egygólos győzelmet aratott az NB II-es Veszprém vendégeként a ma délelőtt rendezett felkészülési mérkőzésen.

A Haladás hivatalos honlapjának beszámolója szerint a zöld-fehéreknél nem lépett pályára a beteg Guzmics Richárd és Rajos Gábor – előbbi el sem ment a csapattal, míg utóbbi ugyan igen, ám a meccs után hazautazott –, illetve Tóth Péter, aki a többiektől külön futott.

Végig uralta a jó iramú meccset a Haladás, az első félidőben több helyzete is adódott, meg is szerezte a vezetést, ám a játékvezető les címén nem adta meg a szabályosnak látszó találatot. A Veszprém előtt is adódott lehetőség, ám Rózsa Dániel bravúrral védett.

A fordulás után aztán Kenesei a bal oldalon kapott labdát, majd 13 méterről ballal kilőtte a hosszút. Bár akadt még több lehetőség is, újabb gól nem született.

A Haladás a meccs után elindult Hajdúszoboszlóra, a szombathelyi együttes holnap a terembajnokság debreceni döntőjében lép pályára.

 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Veszprém FC–Szombathelyi Haladás 0–1 (0–0)
HALADÁS. 1. félidő: Rózsa – Schimmer, Nagy II G., Korolovszky, Halmosi – Nagy I G., Irhás, Simon Á., Sipos N. – Oross, Kenesei K. 2. félidő: Rózsa (Mursits, 55.) – Csontos, Nagy II G., Korolovszky, Halmosi (Devecseri, 56.) – Nagy I G., Lattenstein, Iszlai, Sipos N. – Kenesei K., Irhás
Gólszerző: Kenesei K.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
17 perce

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
18 perce

Márton Richárd és Kós Hubert is egyéni csúccsal döntős 200 méter pillangón

Úszás
23 perce

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
40 perce

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
42 perce

Jeff Bezosék tulajdonrészt szereztek a Liverpoolban – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
1 órája

Fordulat a szünet után, a Tatabánya legyőzte a Celjét a nemzetközi torna bronzmeccsén

Kézilabda
1 órája