Videoton: Mezey attól tart, Alves ismét használhatatlan lesz, ha marad

2011.01.25. 15:46
Címkék
Mezey György, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője a fehérvári klub hivatalos honlapjának nyilatkozott a csapat felkészüléséről, és szót ejtett André Alvesről is.

„Elérkeztünk a felkészülés azon szakaszába, amikor az eddigi munkát át kell konvertálni mérkőzésterheléssé, illetve mérkőzésritmussá – nyilatkozta dr. Mezey György vezetőedző. – Ennek jegyében zajlanak az elkövetkezendő időszak összecsapásai. Ezen a héten a cél, hogy egyre magasabbra emeljük az iramot, és csak a spanyolországi edzőtáborban következik a csapatjáték alakítása, aktualizálása.”

„A szerdai és csütörtöki napon esedékes Slovan Bratislava, illetve Muraszombat elleni találkozón mindenki lehetőséget kap, ha nem is ugyanazon a meccsen” – folytatta a vidi.hu-nak adott nyilatkozatát Mezey György, aki André Alvesre is kitért.”

Alves számomra is egy nagy talány. Egyszerre több csapat neve is kering vele kapcsolatban, s ezt a helyzetet ő rendkívül élvezi. Sajnos ez meg is látszik rajta, mert őszi légy módjára kóvályog az edzéseken, lerí róla, hogy jobban foglalkoztatja következő szerződése, mint a futball, a munka. Valamilyen szinten ezt meg is értem, de nem tesz jót a csapatnak, ha ez félévente így van. Láttuk, hogy a tavasszal milyen produkciót nyújtott, néhány meccs kivételével, amelyeken kiválóan teljesített, gyakorlatilag használhatatlan volt” – fogalmazott Mezey.

Mint korábban beszámoltunk róla, Alvest Dél-Koreából és Törökországból is figyelik.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 perce

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
14 perce

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
45 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
47 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
50 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
53 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája