DVSC: korábbi korosztályos válogatott román védőt szerződtettek

2011.02.24. 21:22
Címkék
Román védőt szerződtetett a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, a bajnoki címvédő négyéves szerződést kötött a 23 éves Stefan Mardarével.

Az új szerzemény belső védőként és balhátvédként is bevethető, korábbi csapatában főleg az utóbbi poszton szerepelt.

Mardare a múlt hétvégén érkezett Debrecenbe, hétfőn pályára lépett az Érmihályfalva elleni felkészülési mérkőzésen is. Ugyan sok dolga nem akadt, a fizikai tesztje és korábbi statisztikái meggyőzték a szak- és klubvezetőséget, hogy érdemes leigazolni.

A 183 centiméter magas labdarúgó legutóbb a Rapid Bucuresti-ben futballozott. Klubja szerződésszegést követett el ellene (a csapat több játékosához hasonlóan nem kapta meg a fizetését), ezért a szabályok értelmében a román szövetség kimondta, hogy szabadon igazolható.

A16-szoros román U21-es válogatott játékos négyéves szerződést kötött a Lokival.

A Paks ellen még biztosan nem léphet pályára, de ha a papírjai rendben lesznek, Kecskeméten már játszhat, ha a szakmai stáb számít rá.

Legfrissebb hírek

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
24 perce

Tóth Richárd kis híján ismét dobogóra állhatott az autókrossz Európa-bajnokság nyirádi futamán

Egyéb autó-motor
33 perce

Női NB I: ikszelt egymással az Astra és a Szeged

Labdarúgó NB I
49 perce

Papp László 100-emlékév: látványos flashmob a Hősök terén – videó

Ökölvívás
52 perce

Vízilabda: győzelemmel kezdték a vb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
1 órája

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája

Parázs hangulatú mérkőzésen hatgólos döntetlen a Nagykunságban

Labdarúgó NB II
1 órája

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
1 órája