Ficam, szakadás, műtétek: fél évet hagy ki az Újpest csapatkapitánya

Vágólapra másolva!
2011.02.22. 18:53
null
Vermes (szemben) féléves pihenőre kényszerül, műtétek várnak rá (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Mint arról már kora délután hírt adtunk, súlyos sérülést szenvedett Vermes Krisztián, az Újpest FC válogatott védője csapata keddi edzésén. A diagnózist is közzétette az ujpestfc.hu: a csapatkapitánnyá avanzsáló hátvéd már nem játszhat a 2010–2011-es szezonban.

Súlyos sérülés érte Vermes Krisztiánt, nagy veszteség az Újpestet és a válogatottat: a lila-fehérek egyik kulcsjátékosa az egész tavaszi idényt kényszerül kihagyni, miután egyik játékostársa ráesett a lábára a kedd délelőtti edzésen.

„Sajnos teljes térdficamról és többszörös szalagsérülésről kell beszélnünk Krisztián esetében. Az első és hátsó keresztszalag, valamint a belső oldalszalag elszakadt. Holnap érfestéssel vizsgáljuk meg, hogy mennyire sérültek meg az erek, ettől függően pedig csütörtökön artroszkópiás beavatkozásra kerül sor, amely során megállapíthatjuk a porc állapotát. Krisztiánra több műtét vár a felépülésig, a keresztszalag-operáció pedig két hónap múlva következhet. Szerencsére csonttörés nincs, mégis olyan súlyos sérülésről beszélünk, amely ritkán fordul elő. Lassú gyógyulásra kell számítanunk, amely legalább fél évet vesz igénybe” – számolt be Vermes állapotáról dr. Domaraczki Olivér, az Újpest csapatorvosa.

„Edzésen játék közben egyik játékostársam ráesett a lábamra, de szeretném elmondani, hogy baleset volt, éppen ezért nem is tartom fontosnak, hogy kivel ütköztem. Mostantól csak a gyógyulásra és a teljes felépülésre szabad koncentrálnom, de az állapotomról többet tudunk meg a csütörtöki műtét után” – mondta sérüléséről a hátvéd.

Vermes már a harmadik játékos az elmúlt hetekben, aki kiesett a válogatott keretből a tavaszi Eb-selejtezők előtt: Szalai Ádám (Mainz) szintén kidőlt az egész tavaszi idényre, míg Kádár Tamás (Newcastle United) szintén kényszerpihenőjét tölti.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
12 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
20 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik